Élen a lévai hokicsapat

lévai hoki

A lévai HK a II. szlovák hokiliga A csoportjának listavezetője. Az eddig lejátszott tizenkét fordulóban csupán a nyitraiak és a puhóiak ellen botlottak, ám így is kétpontos előnnyel várják a Senica elleni szombati megmérettetést.
 

„Elsődleges célunk a rájátszás felsőházába való bekerülés. Itt majd az A és a B csoport négy–négy legeredményesebb csapata méri össze tudását. A győztes a következő idényben az I. ligában szerez indulási jogot. Megteszünk minden tőlünk telhetőt a végső siker érdekében. Jégpályánk palánkját és a cserepadokat is felújítottuk a közelmúltban, így tökéletesen teljesítjük a megszabott feltételeket” – fogalmazott Jaroslav Matejov vezetőedző.


A keretet menet közben új játékosokkal töltötték fel. Először a Dávid König, Lukáš König, Erik Šramaty csatártrió érkezett Nyitrából, akiket a tizenkilenc esztendős kapus Matej Gajan, Martin Lukačovič és Filip Klema követett Besztercebányáról, valamint Nagyszombatból. Friss igazolásnak számít Tomáš Chrenko és Dušan Mila, annak idején mindketten Nyitrán kezdték bontogatni szárnyaikat. Pillanatnyilag huszonnégy hokis áll a szakvezetés rendelkezésére.


„Sokszor bosszantó hibákat észlelek a védekezésünkben. Az egyszerű megoldások helyett inkább a bonyolultabbakat alkalmazzuk. És a gólszerzés sincs mindig rendben. Hiába játszunk fölényben, nemegyszer nehezen találunk csak be az ellenfél kapujába. Hiányosságainkat mihamarabb fel kell számolnunk, hogy eredményesek lehessünk” – szögezte le Jaroslav Matejov, aki hajdanán a lévai HK csapatkapitányi karszalagját is viselte.


A városban nagy az érdeklődés a hoki iránt, nem egy meccsre több mint ötszázan is kilátogatnak. A Szlovák Jégkorongszövetség nem véletlenül rendezte a Garam menti településen az U15-ös korosztályos válogatott edzőtáborozását. A helyi tinédzserek közül Drapák, Doboš, Kasala, Adámik, Ešek és Ördögh is meghívást kapott. Minden bizonynyal eljön az idő, amikor a felnőttek között is bizonyíthatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?