Pellegrini elégedett Lajčák döntésével

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő elégedett Miroslav Lajčák (Smeru-SD-jelölt) döntésével, miszerint a külügyi tárca élén marad. „És várom a további közös munkát” – tette hozzá, reagálva a külügyminiszter nyilatkozatára.

Lajčák múlt héten nyújtotta be a lemondását a migrációról szóló globális ENSZ-megállapodás körül kialakult helyzet miatt. Pellegrini nem értett egyet a miniszter döntésével, és felkérte Andrej Kiska államfőt, hogy ne fogadja el Lajčák lemondását. Az elnök időt kért. Lajčák végül pénteken bejelentette, hogy úgy döntött, mégsem távozik a tárca éléről. Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő és Robert Fico, a Smer-SD elnöke győzték meg őt, azáltal, hogy garantálták neki Szlovákia külpolitikai irányvonalát.

A miniszter kifejtette: mindketten garantálták neki, hogy továbbra is érvényes az, ami a kormányprogramban áll, és hogy nem hagynak jóvá egyetlen olyan lépést sem, amely kétségbe vonná a szlovák külpolitika alappilléreit, melynek gyakorlásáért miniszterként ő felel. „Csak ilyen feltételek mellett van értelme annak, hogy folytassam” – szögezte le Lajčák.

Andrej Kiska államfő a TASR információi szerint várhatóan tudomásul fogja venni Miroslav Lajčák (Smer-SD-jelölt) külügyminiszter döntését, miszerint visszavonja a lemondását. Erről a döntésről írásban kell tájékoztatnia az államfőt. A külügyi tárca vezetője délután tér vissza Milánóból Szlovákiába, ahol átvette az EBESZ-elnökséget.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?