Veszélyben a cukorbeteg szíve

szív

Hét másodpercenként meghal egy cukorbeteg a világon. Leggyakrabban szívelégtelenségben. Nem csoda hát, hogy az ünnepek előtt a szokásosnál is gyakrabban foglalkozunk azzal, milyen fontos, hogy az ünnepek alatt se szegjék meg a páciensek az orvos ajánlásait. Ezért indította el a Szlovák Diabetológiai Szövetség a #OneThing – jediná vec, korú potrebujete vedieť nevű kampányát.

 

A cukorbetegség leggyakoribb életveszélyes szövődménye a szív- és érrendszer betegsége. Ötször gyakrabban fenyegeti a diabéteszben szenvedőket, mint az egészséges felnőtteket. A cukorbetegségnél gyakran előforduló érelmeszesedés károsítja az egyes szerveket tápláló ereket, ami érszűkülethez vagy érelzáródáshoz vezet.

Nagyobb mértékben fenyegeti a cukorbetegeket a szívelégtelenség is. Ennek a betegségnek a lényege, hogy a szív működése nem kielégítő, vagyis nem képes kellőképpen vérrel ellátni a szervezetet. Hatására folyadék halmozódik fel a tüdőben, légzési nehézségek lépnek fel, vagy megduzzadnak a végtagok. A cukorbetegeknél ez a veszély háromszor nagyobb, és gyakrabban kapnak infarktust.

"Az utóbbi időben Szlovákiában az emberek szívelégtelenség miatt kerülnek leggyakrabban kórházba, Vannak információink, hogy a valóságban még több az ilyen eset, mert nem kellő időben diagnosztizálják a szívelégtelenséget. Nem kizárt, hogy ebben a cukorbetegségek számának növekedése is szerepet játszik" - figyelmeztet dr. Eva Goncalvesová kardiológus.

Szlovákiában nemrég végezték a NEFFRITI tanulmányt, amely a cukorbetegek halálozásának okait, a szívbetegségek előfordulását és a korszerű kezelés alkalmazásának mértékét térképezte fel. A vizsgált négy év alatt a legrosszabb kilátásaik azoknak a cukorbetegeknek voltak, akik szívelégtelenségben szenvedtek. Más európai tanulmányokkal összehasonlítva kiderült, hogy Szlovákiában nem ismerik fel elég korán a szívelégtelenséget, így valószínűleg a tényleges eseteknek a felét sem ismerjük, s ezek a cukorbetegek semmilyen kezelést nem kapnak. Ennek egyik oka lehet az is, hogy a diabetológus nem végezheti el az EKG-kivizsgálást, mert a biztosító nem téríti meg. „Közben pedig a szívelégtelenségben szenvedő cukorbeteg életkilátásai nagyon rosszak. Átlagosan négy évig él a diagnózis felállítása után” – figyelmeztetett dr. Emil Martinka, a Szlovák Diabetológiai Szövetség elnöke.

Jó hír, hogy a szlovákiai diabetikusok rendelkezésére is álló modern gyógyszerek segítségével a szakorvosok nemcsak a glikémiát tudják szabályozni, hanem 38 százalékkal tudják csökkenteni a kórházi kezelések számát, 35 százalékkal pedig a szívelégtelenség okozta elhalálozást. Ilyen kezelést nálunk a betegek kevesebb mint 17 százaléka kap, ugyanis a biztosítók korlátozták azon páciensek számát, akiknek fedezik a kezelést. Sőt, a biztosítók azt tervezik, hogy bizonyos gyógyszerekért a betegnek többet kell majd fizetnie. A szövetség ezzel kapcsolatban kérte az egészségügyi minisztert, hogy ne hagyja jóvá az efelé vezető lépéseket.

A Szlovák Diabetológiai Szövetség orvosokat és pácienseket tömörítő polgári társulás. Fő céljának a betegekről való gondoskodás színvonalának emelését tartja. „A betegeknek olyan honlapot készítettünk, ahol minden kérdésükre megtalálják a választ – mondta dr. Emil Martinka, majd hozzátette: – Találnak rajta egészséges karácsonyi ételrecepteket is. A honlap segít abban, hogy a betegek leszokjanak rossz étkezési szokásaikról.” Fontos, hogy a cukorbetegeket megtanítsa, mit kell korlátozniuk és mit teljesen kihagyniuk az étlapról, s miből kellene többet fogyasztaniuk. A #OneThing alebo jediná vec, ktorú potrebujete vedieť kampány a cukorbetegek nagyobb kardiovaszkuláris kockázatára hívja fel a figyelmet, és figyelmeztet, hogy évről évre nő a 2. típusú cukorbetegek száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?