Hepehupák a Finnmark-felvidéken

Lars Joachim Grimstad: Eltűnt gyerekek

Ez a fickó nagyon tud – olvasható egy buborékban az Eltűnt gyerekek című norvég ifjúsági regény címlapján. Jo Nesbø ismert norvég krimiíró vélekedik így kollégájáról, Lars Joachim Grimstadról, az Eltűnt gyerekek szerzőjéről, aki egy izgalmas, meglepő fordulatokkal teli ifjúsági krimivel örvendeztette meg az olvasókat.

 

Az Eltűnt gyerekek a norvég író Fahr miniszterelnök & Fiai című sorozatának első kötete. Már a regény ismertetését adó tömör fülszöveg is kellően figyelemfelkeltő. Azonnal feltűnik belőle, hogy érdekesnek, szokatlannak, nem mindennapinak ígérkező, jópofa történetet követhet nyomon az olvasó. Az ismertető szerint Finn Fahr apja a norvég miniszterelnök, aki nemrégiben még taxisofőrkent dolgozott. Mivel éveken át hallgatta, ahogyan az utasok a hátsó ülésen panaszkodnak, pontosan tudta, mit akarnak a választópolgárok: kevesebb kátyút az utakon, és több burgonyaszirmot a csipszeszacskóba! És nem tévedett. Talán hihetetlen, de megnyerte a választást. Kinevezését követően egy távoli ország diktátora érkezik hozzájuk látogatóba, és különös ajándékkal lepi meg Finn apját: neki adja az egyik fiát. Csakhogy Finn újdonsült testvére meglehetősen gyanúsan viselkedik, ráadásul az osztályukból sorra tűnnek el a gyerekek...

Az Eltűnt gyerekek életrajzi vonatkozásokat is tartalmaz, hiszen annak idején maga a szerző is miniszterelnöki babérokra pályázott – nem véletlen tehát, hogy jól ismeri a polgárokat leginkább foglalkoztató, dühítő és mindennapjaikat megkeserítő problémákat. Ráadásul nagyon szerethetőn tudja leírni ezeket a gyerekek nyelvére lefordítva, élen az utak kátyútlanításának, azaz a Finnmark-felvidéki hepehupák eltüntetésének a folyamatával, hátterével, vonzataival. De azt is remekül érzékelteti, hogyan valósítható meg Fahr miniszterelnök pártja, a Többet Párt egyik programpontja, vagyis, hogy a csipszeszacskóval kevesebb levegőt vásároljunk. Lars Joachim Grimstad könyve tele van ilyen és hasonló szellemes és mellbevágóan szokatlan, fantáziadús ötletekkel és viszonylag komoly (politikát, társadalmi kérdéseket és Norvégia mindennapjait érintő) témákkal, amelyeket gyerekek, kamaszok és felnőttek egyaránt élvezni tudnak, természetesen valamennyi nemzedék a maga tudásszintjéhez mérten. Attól függően értelmezi az olvasó például rögtön a történet elején megjelenő nagy vezértől, Kim Il-Sengtől, Észak-Boresia vezetőjétől ajándékba kapott, nagy mennyiségű olívaolajat fogyasztó (!) androidgyereket, hogy mit tud a világról, az andro-diokról, vagy mennyire hagyatkozik csak a fantáziájára. Emellett az oldalakon keresztül zajló iskolai kvíznek köszönhetően egyéb jellegű tudásanyag is gazdagon fellelhető a regényben. A Grimstadszöveg egyik erénye, hogy a tudás mellett nagy teret ad a képzeletnek. Az anekdotikus kis sztorik tartalmi értelmezését nagyban befolyásolja a tájékozottság és a képzelőerő, hogy ki mihez-kihez tudja kötni például Észak-Boresiát és Kim Il-Senget (ha senkihez és semmihez, akkor sincs semmi baj, pusztán kitalációként is élvezetesek a velük kapcsolatos leírások).

 

Az említettek csak a legszemléletesebb kiragadott példák, amelyek jelzik, hogy az életből vett nagyon sok utalással dolgozik játékosan a szerző az iskolás sztori csavaros fordulatait építve. Norvégia vadonatúj miniszterelnökének a fia, Finn Fahr ugyanis tanuló, és kalandjainak nagy részét az iskola vonzásában éli meg. Innen tűnnek el rejtélyes körülmények között osztály- és iskolatársak. Finn és újdonsült barátnője, Sunniva pedig nyomozni kezd, hogy feltárjanak egy különleges rovarok által elkövetett fondorlatos bűnügyet, amellyel a felnőtt, komoly rendőrök nem igazán akarnak foglalkozni.

A furcsa rovarok – amelyeknek/akiknek rovására írhatók az éj leple alatt ágyukból rejtélyesen eltűnő gyerekek –, a diktátortól kapott android ajándéktestvér és a hasonló kitételek hol szürreális, hol abszurd színezetet adnak a történet által felvázolt, teljesen valószerűnek tűnő életképnek. A szürreális vonal még erőteljesebb lesz Grimstad új könyvében, a Fahr miniszterelnök & Fiai-sorozat második kötetében, amely Napkirály címmel már szintén olvasható magyarul. Abban nem kisebb feladat vár Finnre, mint hogy megmentse a hazáját és az apját, a norvég miniszterelnököt, akit egy eszement diktátor Neander-völgyivé változtatott.

De kezdetnek itt van a kiindulás – az Eltűnt gyerekek –, amely szórakoztató, vidám olvasmány egy nagyon okos felnőtt által színesen és főleg bölcsen elbeszélve. Gerinceként egy furfangos ötletből kibontott, nem akármilyen bűnügyi szállal, amelynek döbbenetes végkifejlete és megoldása élvezetes sci-fibe torkollik azon a ponton, amikor a végig meghagyott titok felfedéseként kiderül, milyen fontos szerepük van az androidoknak egy mindenre elszánt diktátor szörnyű terveiben. Amelyről Grimstad ügyesen vezetett történetében veszélyes nyomozásuk végén a gyerekek rántják le a leplet „az ország polgárainak javára tanúsított hősies magatartásukkal”.

Lars Joachim Grimstad: Eltűnt gyerekek, Fordította: Petrikovics Edit, Kolibri Kiadó, 2017, 370 oldal

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?