Kiegyenlített költségvetése lesz jövőre Szlovákiának

Pozsony |

Szerdán a parlament is áldását adta a 2019-es állami költségvetésre. Ez Szlovákia történetének az első olyan büdzséje, amelynek az egyenlege kiegyenlített, vagyis a kiadások összege nem haladja meg a bevételekét. Az elemzők azonban erősen kételkednek abban, hogy a kormánynak sikerül betartania a vállalásait.

A pénzügyminisztérium által kidogozott költségvetési javaslatra a jelen levő 142 parlamenti képviselőből 79-en szavaztak igennel, 63-an pedig nemmel. A pénzügy eredetileg azt tervezte, hogy jövőre az állam még a bruttó hazai termék (GDP) 0,10 százalékának megfelelő hiánnyal zárja majd a gazdálkodását, az ellenzéki bírálatok hatására azonban végül úgy döntöttek, hogy már jövőre kiegyenlített költségvetése lesz az országnak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a költségvetés bevételei és kiadásai is 37,161 milliárd eurót tesznek majd ki. Hogy ezt elérjék, a kiadásokból közel 97 millió eurót kellett lefaragni. Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint a most elfogadott büdzsé alapján kiegyenlített költségvetéssel számolnak 2020-ra is, 2021-re pedig már a bruttó hazai termék 0,20 százalékának megfelelő többlettel zárulhat az állam gazdálkodása.

A költségvetés parlamenti vitája során két olyan módosító javaslatot is sikerült elfogadtatni, amelyeket a kormánypárti képviselők nyújtottak be.

Az SNS, a Híd és a Smer képviselőinek a javaslatára 50 millió eurót szánnak a földművelésügyi tárcának a mezőgazdaság és élelmiszeripar támogatására.

Az említett összegnek az üzletláncok tervezett különadójából kellene befolynia, ám ha ez utóbbiból mégsem tenne szert az állam ekkora összegre, akkor azt az államkasszából pótolják.

A törvényhozás elfogadta a Smer képviselőjének, Ladislav Kamenickýnek a javaslatát is, aminek köszönhetően az egészségügyi tárca 55 millió eurós pluszforráshoz jut, amiből 50 millió eurót szánnak az állami biztosítottak egészségbiztosításának a kifizetésére, 5 milliót pedig a tárca hatáskörébe tartozó projektek felgyorsítására. A költségvetéshez több ellenzéki módosításjavaslat is érkezett, ezek közül azonban egyiket sem hagyták jóvá. Ján Marosz, az OĽaNO képviselője például az első osztályú utak felújítására szánt volna 40 millió euróval többet, Adriana Pčolinská (Sme rodina) pedig a védelmi tárcától vett volna el 4,5 millió eurót, ezzel növelve az iskolaügyi tárca költségvetését.

„Mindenképpen pozitív hírnek számít, hogy megszületett Szlovákia első kiegyenlített költségvetése, erre azonban csak akkor tekinthetünk majd sikerként, ha sikerül is betartani”

– nyilatkozta František Palko, a Gazdaságpolitikai Intézet (IHP) igazgatója. Szerinte már a Költségvetési Tanács és az Európai Bizottság is figyelmeztetett a szlovák költségvetésben rejlő kockázatokra. „Ha ezek beigazolódnak, a jövő évi költségvetés GDP-arányos hiánya elérheti akár a 0,20–0,70 százalékot is, ami veszélybe sodorná a későbbi évekre tett vállalásokat is” – figyelmeztet Palko. Szerinte a legnagyobb kockázatok az önkormányzatok és az egészségügy gazdálkodásával kapcsolatban merülhetnek fel, gondot okozhat azonban a nyugdíjplafon bevezetése is. „Szlovákia ráadásul erősen rá van utalva a kivitelre, így a legkisebb világgazdasági kilengések is hatással lehetnek a gazdasági növekedésre, lefaragva az adóbevételeket. Szlovákia továbbra is betegesen függ az autóipartól, miközben az elmúlt években e tekintetben nem hogy javult volna, hanem még romlott is a helyzet, egy esetleges világgazdasági válság így alaposan keresztülhúzhatja a kormány számításait” – tette hozzá Palko. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?