A kecskeszakállas recepciós laza, bohém művészember benyomását kelti, miközben épp elszállásol bennünket. „Jó lesz ez!” – mondogatjuk magunkban, várva, mikor bukkan elő szegény Manuel, hogy elvigye a bőröndjeinket.
Hogy kerül az ember Angliába? Normann hódítóként, a kelet-európai cifra nyomorúság elől menekülve vagy Erasmus+ pályázattal. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk, bemelegítésnek elég volt a két hét, nem kell rögtön beházasodni a Windsor-házba. Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium másik két tanárával az Erasmus+ Together in Europe elnevezésű projekt jóvoltából egy kéthetes nyelvtanfolyamon vehettünk részt a brightoni ELC – The English Language Centre nyelviskolában.
Arab-japán multikulti
Az első nap tesztírással és pár perces beszélgetéssel indul, a teszt eredményétől függően csoportokba sorolták az újonnan érkezőket. Kolléganőim tavaly nyáron vettek részt egy kéthetes nyelvtanfolyamon. Kiokosítottak, mondták, ne lepődjek meg azon, ha a csoportomban rajtam kívül majdnem mindenki arab vagy török lesz, elmerülhetek a multikulti világában. Angolul jobban beszélő, tanult kollégáim vegyesebb összetételű csoportokba kerültek, az ő életükből kimaradt a Közel-Kelet sajátos egzotikuma, csak hitetlenkedve hallgatták a szaúdi–magyar mondakör történeteit.
Bemutatkoztam, ahogy illik, elmondtam, hogy Szlovákiából jöttem, de magyar vagyok, olyanok vagyunk, mint Nagy-Britanniában a skótok, csak írebbek – fordítva már nem hangzana olyan jól –, magyarázatra nem volt szükség, a tanárnő pár évig Pesten élt. Az arabokkal könnyen ment a barátkozás, pechemre csak az egyiküket hívták Mohamednek, így hét-nyolc utónevet kellett megjegyeznem. Két héttel később már nemcsak a neveket tudtam, hanem össze is kapcsoltam őket a megfelelő személlyel. Nem kell ahhoz Arábiai Lawrence-nek lenned, elég, ha beszélgetés közben – már amennyire mindkettőnk angoltudása engedte – megvillantottad kicsit az ismereteidet az arabok történelméről, vallásáról, máris jó pontokat szereztél. A lényeg, hogy ne hozakodjunk elő az iszlám világban kényesnek számító témákkal, mint a melegházasság vagy a női emancipáció, mert elszabadul a pokol. Legemlékezetesebb angolórám az volt, amelyiken a turista és terrorista szavak angol megfelelőjének kiejtését gyakoroltuk/gyakorolták tizenöt percen keresztül. Csoporttársaim létrehoztak egy átmeneti szóalakot a kettő között. Egy szuvenírboltban vagy a múzeum pénztáránál még csak-csak, de egy emberekkel teli londoni metróállomáson… Később egy japán kislány is csatlakozott a csoporthoz, az Ezeregyéjszaka meséi után a távol-keleti mangák és cuki diáklányos rajzfilmek Helló Kitty-s világa elevenedett meg: kis copfok, csillivilli tárgyak, pokémonos szagos radír.... El se akartam hinni, hogy igazi. Nem beszélt sokat, azt is halkan, őt nem hallottam, az arabokat meg nem értettem.
Turistáskodva
Brighton 160 ezres város a La Manche-csatorna partján. Embernél csak sirály van több, vijjogásukra ébredsz és alszol el, mindenhol ott vannak, és mindent összepiszkítanak. Bizalmatlanul sétálsz a tengerparton, az egyik szemed mindig rajtuk tartod.
Ami nekünk egy városközpont, az az ottaniaknak a tengerpart. Néhány bátor önkéntestől eltekintve a vízbe az angolok se nagyon merészkedtek, elég hideg volt, de nem unatkoztunk: sportpályák, vendéglők, szórakozóhelyek, kivetítők és rengeteg ember a nap minden szakában. Szintén a tengerparton, pár méterre a szállodánktól állt Brighton egyik legújabb turisztikai látványossága a British Airways i360. Egy 2016-ban megnyitott, 162 méter magas, henger alakú torony – minket a pozsonyi Szlovák nemzeti felkelés hídja ufójára emlékeztetett –, melynek részeként egy 360 fokos körpanorámás kabin szállította az utasokat kb. 130 méteres magasságba, pazar kilátást nyújtva a városra és a tengerre. Nem messze tőle található az új móló, a Pier, egy cölöpökön nyugvó vidámpark. A város emblematikus épülete az indiai épületek stílusjegyeit magán viselő, a 19. század elején a király és családja részére épített nyári pihenőhely, a Royal Pavilon. A nyelviskola alternatív programokat, kirándulási lehetőségeket is kínált diákjainak hét közben a tanítás után és egész napos hétvégi akciókat utazási iroda szervezésében, idegenvezetéssel. Az első héten mindkét végén égettük a gyertyát, mentünk mindenhová, ahová csak lehetett, nyelviskolából, egyénileg – ez utóbbi megoldás praktikusabb és olcsóbb volt, rájöttünk ugyanis, hogy a kirándulások egy részét magunk is meg tudjuk oldani buszbérlet és térkép segítségével. Még odahaza eldöntöttük, hogy ha felkínálják a kirándulást Stonehenge-be, megyünk. Hatalmas tömeg, várakozás a turistákat a kőépítményhez szállító kisbuszra a tűző napon, és a végén a tudományos felismerés: ezeket a köveket tuti, hogy ufók vitték oda, azok is tudatmódosító szerek hatása alatt, mert épeszű kőkori ember nem tologatta volna őket keresztül fél Anglián. Mi már a kőbányában meggondoltuk volna magunkat. Legyen az naptár vagy szentély, annyit nem ér. Improvizáltunk volna egyet fából. Következő állomásunk Bath volt, egy fürdőváros, melyet Jane Austen tett híressé. Bath-ban minden róla szólt, pedig állítólag nem kedvelte a várost. Idegenvezetőnk fontosnak tartotta, hogy a nagy melegben végigmenjünk minden utcán, megnézzünk minden épületet és parkot. Egyre szimpatikusabb ez a Jane Austen. A büszkeségem miatt voltak eddig balítéleteim. Biztos, ami biztos, hazafelé megnézették velünk a filmet is. Ha addig nem tudtam volna, mi hiányzik az életemből, akkor az a zongorázó, sétálgató, olvasgató, szerelmi problémával küzdő naiv úrilány. A vasárnapi program Leeds romantikus kastélya és Chauser mesés városa, Canterbury. Katedrálisában ölette meg az uralkodó az őt valamiért felbosszantó Thomas Becket érseket. Az épületet épp tatarozták kívül-belül, állványzattal és ponyvákkal takarva mindent, ami építészeti szempontból érdekes lehetett volna. Az ötfontos belépő kifizetése után döbbenten tapasztaltuk, hogy a főhajó látogatható csak, a templom legszebb része, a szentély le van zárva, a felügyelő hölgy csak a kifeszített kötélig enged, nem győzi meg se mosoly, se szép szó. Közben látjuk, hogy a szentély ajtaja nyitva, odabenn emberek, turisták mozognak, ha ők igen, mi miért nem. A válasz: ők misén vettek részt, de annak épp most lett vége. Az épületet megkerülve elvegyültünk a bejáratnál ácsorgó emberek között, majd besurrantunk, olyan képet vágva, mintha végig bent lettünk volna. A papok és papnők éberségét kijátszva a szentély végében található kápolnába is sikerült bejutni arra hivatkozva, hogy csak megkeresem Thomas Becket sírját, és már itt se vagyok. Udvariasan tudatták velem, hogy ők már több száz éve keresik, és kitessékeltek.
A két hét gyorsan eltelt. Bár sok szépet láttunk, sok mindent tanultunk – egy idegen nyelvet mindig az adott nyelvi közegben érdemes tanulni, ahol aktívan tudjuk használni, mert csak akkor lesz hatékony –, jó érzés volt újra látni a repülőgépből Bécs fényeit. Majd legközelebb, egy másik alkalommal. Talán még Erzsébet királynőnél is megállunk egy teára. Tej nélkül. Mert tejjel borzalmas.
Dózsa Roland
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.