Több baj is volt a leégett vásári standokkal

adventi vásár
Pozsony |

Megelőzhető lett volna a szerdai tűz, amelyben elpusztult a Fő téri Roland kafé. Egy aktivista már évekkel korábban figyelmeztette a műemlékvédelmi hivatalt a szecessziós palota előtt álló bódék jelentette veszélyre.

 

Szerdán felrobbantak a propán-bután palackok, emiatt tűz ütött ki a pozsonyi karácsonyi vásárban. A főváros azzal védekezik, hogy a bódék, ahol a robbanás történt, nem tartoztak a vásárhoz. Matej Vagač, a Denník N-nek nyilatkozó aktivista elmondta, 2014 óta többször felhívta a kerületi műemlékvédelmi hivatal figyelmét a palota előtt álló, forralt bort és krumplilángost árusító standokra, legutóbb a múlt héten, de senki sem figyelt rá, a bódék továbbra is ott álltak. Vagač négy évvel ezelőtt ugyan sikerrel járt, akkor a hivatal felszólította a tulajdonost és a kávéház üzemeltetőjét, hogy az év végéig számolják fel a standokat, egy évvel később azonban ugyanúgy felállították őket a palota előtt. A napilap szerint a kávézót üzemeltető személy másvalakit bízott meg az árusítással. Az épület a Kooperatíva biztosító társaság tulajdona. Slavomír Katkin, a Szlovákiai Műemlékvédelmi Hivatal vezérigazgató-helyettese lapunknak elmondta, múlt pénteken kapták meg a bejelentést, a hivatal alkalmazottja a helyszíni szemle után szerdán felszólította az illetékeseket, hogy távolítsák el a standokat. „A helyszíni szemle során megállapította, hogy a stand eltakarta a műemlék épületet. A hivatal már a korábbi években is felszólította az illetékeseket, felhívva a figyelmet arra, hogy ha nem viszik el a bódékat az épület elől, eljárást kezdeményezünk ellenük. Ez azonban soha nem történt meg, mivel végül mindig felszámolták a standokat” – nyilatkozta Katkin. A helyettes arra is felhívta a figyelmet, hogy az előírások értelmében a Fő téren és a Ferenciek terén sem lenne szabad bódékatfelállítani, mivel szinte mindegyik műemlék épület közelében áll. Silvia Nosková, a társaság szóvivője a napilapnak elmondta, az ügyben folyó vizsgálat állapítja meg, ki a felelős a tűzért. Az elsődleges számítások szerint mintegy 200 ezer euró értékű kár keletkezett az épületben, amely biztosítva volt. A társaság kész a műemlékvédelmi hivatallal együttműködve helyreállítani az épületet. Ezt Slavomír Katkin is megerősítette. „A hivatal kapcsolatban van a Kooperatíva társasággal, és dolgozunk az épület külső homlokzatának és belső tereinek helyreállításán. A Pozsonyi Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal birtokában van a szecessziós palota alapos dokumentációja, amely alapján elvégezhető a felújítás” – tette hozzá Katkin.

 

Kapcsolódó cikkünk

„A városnak régóta gondja van a magánterületen álló stand tulajdonosával. A stand egy része a város tulajdonában lévő területen állt, ami miatt november 22-én figyelmeztettük a tulajdonost, majd felszólítottuk, hogy helyezze át, vagy számolja fel az elárusítóhelyet” – írta Zuzana Onufer, a magisztrátus szóvivője. Hozzátette, hogy tavaly emiatt 1000 euró büntetést szabtak ki a tulajdonosra. Arra a kérdésre, ki távolíthatja el az illegális standokat, Onufer azt válaszolta, az illetékes építészeti hivatal, vagyis ebben az esetben az Óváros Építészeti Hivatala járhat el.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?