Le kellett lőni egy hópárducot, mert a gondozója nyitva felejtette a karámot

hópárduc

Lelőttek egy hópárducot egy brit állatkertben, mert kiment a karámjából, melynek ajtaját a gondozói nyitva felejtették - közölte a nyugat-angliai Dudley Zoo pénteken.

Margaash, a nyolcéves hópárduc hím múlt hónapban, alkonyatkor sétált ki a karámjából, miután az állatkertet bezárták és látogatók már nem tartózkodtak bent - állt a Dudley közleményében.

Az állatkert dolgozói úgy vélték, "a biztonság érdekében nem volt más választásuk", a nyugtatóinjekció túl hosszú idő múlva hatott volna.

A karám ajtaja a gondozók hibájából maradt nyitva, az eset után vizsgálatot rendeltek el - írta az állatkert.

"Dolgozóinkat lesújtotta a baleset. Igyekeztek rávenni Margaasht, hogy visszatérjen a karámjába, de nem jártak sikerrel. Mivel sötétedett és az állat a közeli erdők felé tartott, az állatorvos szerint a nyugtató injekció kilövése nem jelentett volna biztonságos megoldást" - magyarázta Derek Grove, az állatkert igazgatója.

Margaash egy másik brit állatkertben jött világra 2010-ben, majd egy hároméves hópárduc nősténnyel, Tajgával élt a Dudley-ben.

A vadonban mindössze hat ezer körüli hópárduc maradt a védelmükre szakosodott szervezet becslése alapján. A nagymacskák többsége Nyugat-Kína, Mongólia és más közép-ázsiai országok magas hegységeiben él.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?