Reuters: kiközösítették a szaúdi trónörököst az országvezetők csoportképük készítésénél

Mohamed bin Szalmán

Kiközösítették Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörököst a G20 aregentínai csúcstalálkozóján az országvezetők hivatalos csoportképük készítésekor - közölte a Reuters brit hírügynökség pénteken.

A jelentés szerint a Szaúd-Arábia de facto irányítóját a többi vezető figyelmen kívül hagyta, "félrevonulva" álldogálhatott a csoport szélén, a csoportképen ugyanakkor rajta volt.  

A Reuters megjegyezte, hogy Mohamed bin Szalmán jelenléte a csúcson vita tárgyát képezi, mióta nemzetközi megítélése súlyosan megromlott Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolásának következtében. Számos ország, amely részt vesz a csúcson, elítélte a gyilkosságot, amelyhez több forrás szerint is köze volt a szaúdi trónörökösnek.

A trónörökös azonban ettől függetlenül több vezetővel találkozott, amiről a szaúdi külügyminisztérium és a média szorgosan jelentett. A jelentések szerint Mohamed bin Szalmán találkozott Hszi Csin-ping kínai, Vlagyimir Putyin orosz, Mun Dzse In dél-koreai, Enrique Pena Nieto mexikói elnökkel, de szóváltásaikról nem közöltek részleteket. 

Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy "váltott pár udvarias szót" Mohamed bin Szalmánnal, de nem folytattak megbeszélést. Az al-Arabíja szaúdi hírtelevízió beszámolója szerint a két vezető találkozója barátságos hangulatú volt.

A francia elnöki hivatal közlése szerint Emmanuel Macron francia államfő közölte a trónörökössel, hogy ragaszkodni fog nemzetközi szakértők bevonásához a Hasodzsi-gyilkosság kivizsgálásába. Öt perces szóváltásuk során Macron "nagyon határozott üzenetet" közvetített a szaúdi vezetőnek a Hasogdzsi-ügy kapcsán, és hangsúlyozta a jemeni konfliktus politikai úton történő rendezésének szükségét.

 A Saudi Gazette nevű szaúdi hírlap közzétett egy videót a szóváltásról. A felvételen a két államférfi egymáshoz közel állva, suttogva beszél, Macron szigorú, feddő tekintettel magyaráz Mohamed bin Szalmánnak, aki látszólag zavarban van, kényszerűen mosolyog és bólogat, mintha el akarná oszlatni Macron aggodalmait. 

A felvétel alapján a Reuters szerint a trónörökös azt mondhatta, hogy  "ne aggódj", mire Macron közli, hogy "de aggódom". 

Még a pénteki nap során Theresa May brit kormányfő is találkozik Mohamed bin Szalmánnal. May fogadkozott, hogy szigorú hangnemet fog megütni a trónörökössel, világossá fogja tenni, hogy a Hasogdzsi-gyilkosság kivizsgálásának hitelesnek kell lennie, a felelősöket pedig el kell számoltatni.

 A trónörököshöz azonban nem mindenki viszonyult látszólagos ridegséggel. Szemben másokkal, Vlagyimir Putyin orosz elnök lepacsizott vele, és jót nevettek, miközben elfoglalták egymás melletti ülőhelyüket a G20-csúcs plenáris ülésén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?