Véget ért az útblokád a szlovák–ukrán határszakaszokon

határátkelő

Két határátkelő lezárásával tegnap délutánig akadályozták Kárpátalján a Szlovákiába irányuló forgalmat azok a tüntetők, akik a külföldi regisztrációjú autók ukrán tulajdonosait hátrányosan érintő új vámtörvények ellen tiltakoznak.

 

A tüntetők az Ungvár–Felsőnémeti (Vyšné Nemecké), valamint az Ugar (Ubľa) és Kisberezna közti közúti határátkelőnél zárták le az utat. Denisa Saková szlovák belügyminiszter tegnap arról tájékoztatott, hogy Ugarnál gumiabroncsokkal, Felsőnémetinél járművekkel torlaszolták el az átjárót. Ugarnál tegnap még csak a gyalogosokat, vagy az olyan személyautókat engedték át, amelyekben 3 évnél fiatalabb gyermek utazott. Itt a Szlovákiából való kilépést is akadályozták a tüntetők. Felsőnémetinél tegnap már megindult a teherforgalom, és az Ukrajna irányából érkező buszokat is átengedték. A határzárat a tüntetők tegnap végül délután feloldották. Saková kiemelte, nem tudnak olyan szlovák állampolgárról, aki az átkelők lezárása miatt veszélybe került volna. Az ukrán hatóságok több olyan autós ellen indítottak már büntetőeljárást, akik részt vettek a nyugat-ukrajnai határátkelők blokádjában. Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója tegnap hivatalában megbeszélést folytatott az ukrán parlament kárpátaljai képviselőivel az Ukrajnában használt külföldi regisztrációjú autókkal kapcsolatban kialakult helyzetről. A megyevezető a tüntetők küldöttségével folytatott hétfői megbeszélésén megígérte, kérni fogja a kárpátaljai honatyákat, hogy kezdeményezzék az érintett autótulajdonosokat sújtó vámtörvények módosítását. Vasárnap Ukrajna európai uniós és Fehéroroszország felé vezető határátkelőhelyein forgalmat akadályozó tiltakozásba kezdtek a külföldi rendszámú autók tulajdonosai, miután november 25-től szigorú törvényekkel – magas behozatali vám vagy kaució kiszabásával – nehezítették meg az EU-tagországokban regisztrált ukrán tulajdonú gépkocsiknak az ország területére történő belépését és belföldi használatát. (czg, leczo)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?