Vizsgálják a NAKA főnökét

Peter Hraško
Pozsony |

Fegyelmi eljárást kezdeményezett Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) főnöke, Peter Hraško ellen, amiért törvényellenesen járt el a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom képviselői ellen benyújtott feljelentés kapcsán.

 

Lučanský utasítására vizsgálták meg, törvényes volt-e a kormányellenes tüntetéseket szervező fiatalok ellen, ismeretlen személy által benyújtott feljelentés ügyében indított vizsgálat. A rendőrfőkapitány az ellenőrzés eredményeit a héten kapta meg. „Számos hiányosságot észleltek a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés képviselői ellen benyújtott feljelentés kezelése során. Ezért indítványoztam fegyelmi eljárást a NAKA igazgatója, Peter Hraško ellen. További lépéseket ennek az eljárásnak a befejezése után foganatosítok” – közölte a Facebook közösségi portálon Lučanský. Döntésére még egy ideig várhatunk, ugyanis Hraško szabadságon van, így még csak nem is tudták neki kézbesíteni a fegyelmi megkezdéséről szóló határozatot.

A rendőrfőkapitány ok nélkül nem menesztheti a rendőrség képviselőit, fegyelmi vétség viszont elég indok lehet egy rendőrségi tisztségviselő leváltására. Még hónapokig eltarthat, míg a fegyelmit lezárják. Nem kizárt, Hraško azért ment hirtelen szabadságra, hogy az összes megmaradt napját merítse, s aztán önként távozzon posztjáról.

Lučanský már korábban kijelentette, hogy Hraško hazudott neki a bűnvádi feljelentésről. „A valódi információk nem egyeztek azokkal, amiket a NAKA vezetője mondott nekem. Nem ültek az időpontok, a felettes nem értékelte ki megfelelően a helyzetet a bejelentést követően, de más kétségeim is vannak” – közölte tíz napja a rendőrfőkapitány. A névtelen feljelentést arról, hogy a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés képviselőinek a tevékenységét Soros György finanszírozza, Hraškónak címezték. Ő az ügyet azonnal a Nemzeti Korrupcióellenes Egységnek továbbította, amelyet korábban Róbert Krajmer vezetett. Lapértesülések szerint Hraško és Krajmer is jó kapcsolatokat ápolnak a Smerhez közeli Norbert Bödör nyitrai vállalkozóval. A nyomozó a tüntetések szervezőit egytől egyig berendelte kihallgatásra, számlakivonatokat is követelt tőlük. A kihallgatás oka a nyomozó szerint „korrupció és egyéb” volt. Arról, hogy a tüntetők tevékenységét Soros finanszírozhatja, Fico beszélt korábban. „Ma már tudjuk, hogy a tüntetések szervezői Ján Kuciak gyilkossága után olyan szervezeteket képviseltek, amelyeket Soros fizet. Mi nagyon jól tudjuk, ki kivel találkozott és milyen szerepe volt abban az időben. Mindez a nyilvánosságra kerül miután megtudjuk, ki rendelte meg a gyilkosságot” – állította Fico. A Smer később közölte, hogy az újságírók félreértelmezték Fico kijelentését, ha arra következtettek belőle, hogy az állam megfigyelte a tüntetések szervezőit. (dp, dennikn.sk)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?