Pačinda sértegette a játékvezetőt, elküldhetik Plzeňből

pačinda
Pilsen |

Piros lapot kapott a Viktoria Plzeň B csapatának színeiben Erik Pačinda, így nem játszhat a cseh futballbajnokság tavaszi idényének elején.

Pačindát azért állították ki, mert vulgárisan sértegette a játékvezetőt. 

A háromszoros válogatott csatár csak az átigazolási időszak után érkezett a DAC-tól Pilsenbe, ezért csak edzhet új klubjával, illetve a tartalékcsapatban három mérkőzésen léphet pályára.

Pačinda a Dukla Praha ellen játszott először, de nem játszotta végig a mérkőzést. A 36. percben először sárga lapot kapott, mert szabadrúgást akart kiharcolni, és rákiáltott a bíróra: „Fújd le!”. A sárga után pedig Pačinda még hevesebben reagált: „Akkor menj a p….ba!”

jegyzőkönyv

A piros lapért legalább hárommeccses eltiltásra számíthat a DAC volt gólvágója, vagyis a tavaszi idény elején biztosan nem léphet pályára. Pačindának egyébként azután kellett távoznia a sárga-kékektől, hogy összetűzésbe keveredett Peter Hyballával, és nyilvánosan is beszélt arról, hogy télen szeretné elhagyni a klubot.

A cseh Blesk arról tájékoztat, hogy egyes háttérinformációk szerint a Plzeň vezetősége azt fontolgatja, idő előtt felbontja Pačinda szerződését. Ezt egyelőre a klub nem erősítette meg. Az esetet Pačinda ügynöke, Juraj Martvoň sem kommentálta. (blesk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?