Akkor lesz igazán elégedett, ha 3000 drukker lesz a komáromi stadionban

A komáromi lilák jól szerepeltek ősszel
Komárom |

Várakozáson felül szerepeltek a II. labdarúgóliga őszi idényében a komáromiak, akik a negyedik helyről várhatják a folytatást. A komáromi foci gondjairól és fejlődéséről Jozef Olejník vezetőedzővel beszélgettünk.

Januárban vette át a KFC irányítását, amely akkor szinte reménytelen helyzetben volt, a kiesőzónában, a tabella 15. helyén állt. Végül azonban a 6. helyen zárták az idényt, és csak a tavaszi eredmények alapján a komáromi volt a harmadik legeredményesebb csapat. Hogyan ugorhatott 9 hellyel feljebb a csapat a tabellán rövid működése alatt?
Egészen egyszerűen. Megbeszéltük a klub vezetésével a játékszabályokat. Kiválasztottuk a játékosokat, akik hajlandók voltak elfogadni elveinket és jó értelemben vett nem kis igényeinket a munkájukkal kapcsolatban. Létrejött a csapat, majdnem ismeretlen játékosokból, akik Komárom színeiben akartak harcba szállni a jó helyezésért. Ezek a fiúk csaknem minden meccsen a teljesítőképességük szintjén játszottak. Hangsúlyozom, ez jó csapatmunka eredménye volt. Mert valóban kiváló az együttműködés akkor is és most is a csapat sportigazgatójával, Vincze Istvánnal, Szüllő Bélával, a klub alelnökével és Cséplő Gyula csapatvezetővel és a csapat felkészítőivel. Csapatunk is érzi és élvezi a klubvezetés bizalmát.

Az új idény első mérkőzésein repülőrajtot vett a KFC, a 9. fordulóig csaknem megszakítás nélkül az első helyen szerepeltek, jelenleg pedig a negyedik helyen állnak. Ez jelentős előrelépés.
A csapat magva a bennmaradásért vívott küzdelemben kovácsolódott össze igazán. De igyekeztünk kiegészíteni a keretet olyan játékosokkal az új szezonra, akik nem csak technikailag képzettek, ám jellembeli tulajdonságaik is érezhetőek mind a felkészülésben, mind a pályán tapasztalható hozzáállásban. Aki figyeli munkánkat és játékunkat, meggyőződhetett arról, hogy jó játékkal, tiszta eszközökkel mindig győzelemre törekszünk a meccseinken, ha ez nem is sikerül mindig. 

A kassaiaktól és a somorjaiaktól elszenvedett hazai vereség megingatta a csapat önbizalmát, ami a fiúk teljesítményén is meglátszott a folytatásban. Hogyan szabadultak meg ettől a nyomasztó érzéstől?
Én a vereségekre úgy tekintek, mint a javulás/javítás indítékára. Ha gödörbe esünk, akarnunk kell kijönni belőle. A helyes reakció a vereségre a győzelem elérése. A hiba elkövetése a játék hevében nem bűn, a nem szándékos rontás sem vétek, ez több munkával, igyekezettel orvosolható.

A kezdetektől fogva világos víziója volt a komáromi csapat jövőjéről. Ez azóta sem változott?
Nem. Sőt, még tisztábban látom a stratégiai célt, mert tudom, hogy Komáromban meg kell honosítani a minőségi focit, amely megmozgatja a tömegeket, felemeli a közhangulatot, összekapcsolja és javítja az emberek együttműködését minden téren. Ezt természetesen nemcsak a város polgáraira, hanem az egész komáromi régióra is értem.

Mik a feltételei a stratégiai cél elérésének?
A feltételek városunkban hasonlóak ahhoz, ami a szlovákiai foci második vonalában érvényesül az országban. Ennek több fontos eleme van, amelyeket be kell biztosítanunk. Azt is tudjuk, hogy minden összetevőnek van határa, amelyet túl nem léphetünk. Arról van szó, hogy az anyagi források nem korlátlanok. Rendkívül fontos a közös akarat pontos meghatározása a kompetens emberek körében, és annak maradéktalan megvalósítása. Ha kialakítjuk az optimálisan működő rendszert, akkor nem sokára természetes lesz a jó foci Komáromban.

Tehát teljesíthetők ezek a feltételek Komáromban?
Ahol az akarat, ott az út.

olejník

Tudom, hogy a rendszerszerű munkát tartja hatékonynak, eredményesnek.
Ez így van. Erről azt gondolom, hogy ezt a széles körű nagyközönség és a szakavatott nyilvánosság ítéli meg a mi esetünkben.

Azt is hallottam öntől, hogy a jól működő csapatban is állandóak a változások. De azért egy jó csapatnak kell, hogy legyen egy egészséges magva, amely változatlan.
Igen, de az egészséges magot is befolyásolják a változások a csapatban, és azok a reakciók is, amelyek hatnak rá, s amelyek nagyon sokfélék lehetnek a működés során. Szerintem a jó csapat egy dinamikus rendszer, amelynek mindenkor reagálnia kell a verseny alakulására a bajnokság során.

A tiszta, sportszerű játék híve. Gyakran emlegeti a csapatépítésnél játékosai körében az erkölcsi normák betartásának fontosságát, és meg is követeli azokat. Miért tulajdonít kiemelt jelentőséget ezeknek?
Ahol ezeket nem tartjuk be, elszabadul a pokol, kezelhetetlenné válik a helyzet. Ez így van a fociban is, és meghatározó eleme az objektív eredménynek. A jó jellem a tehetség érvényesülésének a fundamentuma. Ha ez egy játékosnál hiányzik, nem lehetek biztos benne, hogy minden tőle telhetőt megtesz a csapatért. Nálam mindenkinek azt kell teljesítenie, amire képes. Ha ez nem sikerül a pályán, közösen meg kell találnunk az okát.

A tárgyilagos szurkolótábor is sikeres edzőnek tartja. Hogyan hat ez önre?
Ez természetesen jólesik, de egyben kötelez is, és ösztönöz olyan eredményt elérni, amilyenre képes a csapatunk. A játék szépségéért és az örömszerzésért játszunk, nem azért, hogy könnyelműen csalódást okozzunk.

Mikor lenne elégedett munkájával és annak eredményével Komáromban?
Januárban lesz egy éve, hogy Komáromban vagyok. Csapatunk azóta láthatóan fejlődött, amit az elért eredmények igazolnak. Közös erővel a klubvezetéssel arra törekszünk, hogy Komáromban és a régióban meghonosodjon a minőségi foci, hogy népes, stabil szurkolótáborunk legyen, amely erősen kötődik a hatalmas történelmi múlttal rendelkező városhoz, és a páratlanul szép régióhoz. Igazán elégedett akkor leszek, ha az új komáromi stadionban rendszeresen háromezer futballrajongó biztatja majd csapatunkat, a komáromi lilákat a győzelemre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?