Elkerülhető az ökoapokalipszis?

Az idén hosszúra nyúlt a vénasszonyok nyara (ősze, tele?), egészen későig engedhettük meg magunknak, hogy nagykabát nélkül is kellemes sétákat tegyünk a szabadban, sőt még arra is volt példa, hogy egy szál rövid ujjúban lehetett sütkérezni a novemberi napon. Olyan kellemes és szép volt ez az ősz, hogy az már önmagában vészharangkongató. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy távoli földrészektől eltérően, ahol elképesztő mértékű pusztítást végez a szokatlan időjárás, ezen a környéken most épp ilyen szelíd változatban mutatkozott meg a rendkívüliség. Túl vonzó ez a fellengzős mondat ahhoz, hogy kihagyhassuk: a langyos novemberi szél egyre csak azt suttogta, hogy bizony rá fogunk még fázni erre. Arra az esetre, ha valaki nem értené a szél nyelvét, esetleg olyannyira elmerült volna a tésztaként egyre csak nyúló indiánnyár örömeiben, hogy nem vette észre annak furcsaságát, a szakemberek igyekeztek riadóztatni. Az általános figyelmeztetésekkel ellentétben most olyan határidőket lengettek be, hogy aki erre csak legyint, annak elég hamar a körmére ég – nem a gyertya, hanem az egész bolygó. Csakhogy ez nem egyéni döntés és nem is egyéni következményvállalás, hanem globális és mindenkit érintő.

Változtassunk, nagyon és hamar!

Október első felében söpört végig a sajtón annak a rendkívüli jelentésnek a híre, mely szerint az emberiségnek a mostani világműködéshez képest elképzelhetetlen mértékű változást kell kieszközölnie, és nem is a távoli jövőben, hanem mindössze egy évtizeden belül. Különben a következmények akár végzetesek is lehetnek. A témában jártasak hamar rávilágítottak, hogy nem hatásvadászat és nem is vaklárma ez, a jelentést kiadó Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Éghajlat-változási Kormányközi Testülete ugyanis nem szokott ilyen átfogó dokumentumokat csak úgy ki-kiadni. A szerv vezetése pedig egyesen a történetük legfontosabb jelentésének látja ezt.

A következmények leginkább kézzel fogható mértékegysége ebben az atmoszféra hőmérsékletének növekedése. Elsősorban ezt váltják ki a szabadba kibocsátott üvegházhatást előidéző gázok meg az irtózatos szemetelés. A szennyezés mértékének, ütemének ugrásszerű növekedése az ipari forradalomtól datálható, és azóta nagyjából egy Celsius-fokkal emelkedett az átlagos atmoszférahőmérséklet. A szennyezés, ezáltal a hőmérsékletnövekedés mértéke pedig rohamosan növekszik, így a 2015-ös Párizsi Klímaegyezményben megfogalmazott másfél fokos eltéréshatár megtartásához is gyökeres változásokra lenne szükség a közlekedésben, az energiakitermelésben, a gazdaságban és számos más területen. Ellenkező esetben már akár 2030-ban túllépi az emberiség ezt a plafonértéket, 2100-ra a kétszeresét. Persze, védekezhetnek az országvezetők, nem lenne egyszerű, főleg nem olcsó azonnal legalább 45 százalékkal csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátás mértékét, továbbá az energiaforrások minimum 85 százalékát megújulóvá tenni, de ha belegondolunk abba, milyenek lehetnek a legrosszabbnak ítélt forgatókönyv duplájának következményei, talán nem nehéz rájönni: hosszú távon nagyon is megéri. És nem feltétlenül pénzben.

Nem is tíz év, csak kettő?

Hogy a kilátások még borúsabbak és ijesztőbbek legyenek, október végén érkezett egy újabb közlés, amelyben már mindössze két évet adnak a változtatásra. A biológiai sokféleséget mérő, kétévente frissülő Élő Bolygó Index legfrissebb változata szerint a gerinces fajok populációinak 60 százaléka tűnt el a föld felszínéről a vizsgált, 1970 és 2014 közötti időszakban. Ebben az a leginkább aggasztó, hogy kiveszésük elsősorban az emberi tevékenység következménye, és mivel ennek intenzitása csak fokozódni fog, az állatok kihalása is gyorsul. A jelentést kiadó WWF környezetvédelmi szervezet kilenc olyan bolygószintű rendszert tart számon, amelyek biztosítják az emberiség számára kedvező feltételek meglétét, és úgy látják, hogy bizony ezek közül négy már kritikus méretű beavatkozás áldozata lett. Ennek ellenére úgy látják, még nem túl késő menteni a helyzetet, csakhogy ők még tíz évet sem adnak erre. Egészen konkrétan azt üzenik, hogy két éven belül, tehát 2020-ig meg kell tenni egy sor olyan lépést, amelynek szükségességéről már 1992-ben is tudott az emberiség – meg is nevezték az akkori Környezet és Fejlődés Konferencián. Ilyen például az, hogy útját kell állni a természetes lelőhelyek rohamos csökkentésének, és fenntarthatóbbá kell tenni az erőforrások felhasználását.

Optimizmusra semmi ok?

A célkitűzések és helyzetfelméregetések szükségesek ugyan, de tudjuk jól, hogy önmagukban mennyit érnek. A legtöbbet akkor, ha sikerült megmozgatni egy-egy komoly szereplőt. Például országok vezetőit, minél befolyásosabbakat, annál jobb. A közgazdasági Nobel-díjjal frissen kitüntetett William Nordhaus és Paul Romer – akiknek éppen a klímaváltozás és a gazdasági növekedés kutatásáért járt az elismerés megosztva – úgy vélekednek, hogy jelentős állami beavatkozások mellett még megfékezhető a klímaváltozásba torkolló rombolás. Romer a díj átvételekor egyenesen arról értekezett, hogy szerinte nem az ügy reménytelenségét kell hangoztatni, hanem csökkenteni kell a szén-dioxid kibocsátását. Jól hangzik az ehhez fűzött megjegyzése: ha végre elkezdődne ez a

folyamat, az derülne ki, hogy nem is volt olyan nehéz feladat, mint amilyennek tűnik. Nordhaus viszont már egy fokkal visszafogottabb, szerinte ugyanis igencsak kérdéses, hogy meglesz-e az átálláshoz szükséges politikai akarat – merthogy ebből aztán kelleni fog bőven. Annál is inkább, mert a gazdasági növekedéshez mind több erőforrásra lesz szükség, azt pedig egyelőre olcsóbb a fosszilis hordozókból (kőszén, kőolaj, földgáz) kinyerni, mint alternatívákat találni. Továbbá minél jobb módú egy ország, annál nagyobb földterületet kell a fogyasztás szolgálatába állítania, és mivel ezt kis csavarral sikerülhet úgy intézni, hogy ne éppen annak az államnak a területén történjék, a hatások távolinak tűnhetnek, térben és időben is. A tudósok mostanáig már többször körbejárták azt a témát, hogy az emberiségnek választania kell-e a gazdasági növekedés fenntartása és a bolygó megmentése között. Voltak olyan felvetések, hogy a fejlődés nyomán egyre jobban kiaknázhatóvá válnak a megújuló energiaforrások, azok beépülnek a rendszerbe, és megváltják a helyzetet. Csakhogy mások meg leszögezték: ilyen zökkenőmentes átálláshoz túl sok idő kellene, s addigra odaégne a leves. És persze van a középút, amikor is nem szabunk gátat a növekedésnek, de komolyan szabályozzuk a piacot, miközben jóval több pénzt fordítunk energetikai megoldáskeresésre.

A baj gócpontjai

A szakértők sürgetik például a közlekedési módozatok okosabb megválasztását, és – ahogy arról már a Vasárnapban is beszámoltunk – az egyéni megoldások sokszor rendelkezésre állnak: gépkocsi helyett kerékpár vagy tömegközlekedés, kipufogógáz helyett út előtti elektromosautó-töltögetés. Nagyobb ráfordítással az otthonunk is környezetbarátabbá tehető, ilyen tekintetben jó hír például az, hogy a napenergia lassan, de biztosan a legolcsóbb energiaforrássá válik. A napelemek ára ugyanis folyamatosan csökken, ezzel szemben viszont a szén mind csak drágább lesz, csakhogy itt még vannak bökkenők. Nehézkes a napenergiával termelt áram tárolása, el kell érni tehát, hogy felhős idő esetén is

égni tudjon a napelemes ház lámpája. És vannak olyan területek, ahol sok egyéni döntés tudja igazán befolyásolni a nagyobb horderejű tendenciákat. A szállításhoz, akár szárazföldi, légi vagy vízi, komoly energiákat kell megmozgatni, és az alternatívák sem annyira kézenfekvőek. A szállítandó termékek nagy része pedig táplálék, így annak megválogatása emiatt is javallott, s hogy tovább folytassuk: a mezőgazdaság és az állattenyésztés olyan komoly terhelést jelent a környezetre, hogy a szakértők szerint e téren elkerülhetetlen lesz az átállás.

Sutba a husival

Hiába felelősek sokért, mindent azért nem háríthatunk a politikusokra. Itt is le kell írni, amit oly sok helyen: bizony, mindenkinek tenni kell azért, hogy a bolygónk kedvesebb viszonyulásban részesüljön. Természetesen ne feledjünk az általános tudnivalókat és trükköket, miszerint ne szemeteljünk, s ha mégis, azt szelektálva tegyük, környezetkímélőn közlekedjünk, ültessünk fákat, stb. Továbbá, hogy el kell zárni a csapot fogmosás közben, kádban ázkolódás helyett lehetőleg a zuhanyzást kell választani, meg kell javíttatni a csöpögő csapot.

Csakhogy – figyelmeztetnek a szakemberek – ez közel sem lesz elég, így például önmagában az otthoni vízmentegetés sem őrzi meg a föld hákettőó-készleteit. A legnagyobb fogyasztás a húson keresztül történik, a nagyüzemi állattenyésztéshez óriási mennyiségű takarmányra, annak előállításához pedig még több vízre van szükség. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint a teljes vízfogyasztás 70 százalékát nyeli el a mezőgazdaság, amely háromnegyed részben az állattenyésztésbe torkollik tovább. A húsfogyasztás ugyan beépült a kulturális hagyományokba, sőt státusszimbólummá meg a jólét jelképévé vált, globális, nagy mértékű biztosítása azonban már komoly terhet ró a glóbuszra. Az ilyen jellegű szennyezés összetevői között van az erdőirtás, a műtrágyagyártás, az öntözéses gazdálkodás, a szarvasmarha-tenyésztés metánkibocsátása, a környezetszennyező szállítás. Tényezők garmadájával sakkozhatunk tehát az agyunkban, amikor épp megválasztjuk, mit teszünk a szánkba.

Befolyásos baklövők

Jó esetben az is egyéni döntéseket tükröz, hogy kiből lesz országok jövőjét eldöntő megmondóember, úgyhogy a szavazófülkében is jó ám, ha kéznél az eszünk. De hogy a politikusokra tereljük a szót, van köztük, aki semmit nem tesz a környezet védelméért, hagyja folyni a dolgokat. Van aztán, aki feltűri a feltűrnivalót, és próbál tenni valami e téren is. Meg vannak, akik fütyölnek az egészre, sőt. Hogy ne térjünk el nagyon a témától, mindenki nézzen szét saját szűkebb és tágabb pátriájában, és tegyen meg tettessen legjobb belátása szerint.

A szakértő közvélemény egybehangzó jajkiáltása az elmúlt időben az Egyesült Államoknak a párizsi klímaegyezményből való kilépését kísérte. A klímaváltozás elleni globális megállapodást rajtuk kívül csak Szíria és Nicaragua nem támogatja, ám a csoporton belül is vannak renitensek. Hogy maradjunk a távolban: a nemrégiben megválasztott brazil elnök például nem tartja sokra a világ legterjedelmesebb alföldjét és legnagyobb összefüggő erdőségét, amelynek az Amazonas-medence az otthona. Márpedig ami ott történik, az kihatással van az egész bolygóra, és ha az új elnök ehhez mostohán viszonyul, azzal mindannyiunknak árt. Mindez jól mutatja, hogy a helyzet javításához nem lesz elég csak a már meglevő problémákat orvosolni, ellensúlyozni kell az újonnan jelentkező negatív tendenciákat is.

Mik vannak…

Egyre több színtéren, módon és változatban nyilvánulnak meg a környezetrombolás következményei. A pusztító hurrikán, a fölrengés, a cunami a közép-kelet-európai átlagember tudatában távoli, egzotikus jelenségként éldegél. De azért ezeken a tájakon is akadnak árulkodó jelek. A legáltalánosabb talán az évszakok furcsa viselkedése: az idősebbek gyakran emlegetik, hogy

régebben bizony nem ilyenek voltak ám. Németországban az idei volt legmelegebb év a rendszeres mérések több mint 130 évvel ezelőtti kezdete óta, aminek következtében megcsappant a folyók vízhozama, ezzel együtt a hajósforgalom. A Duna egész hosszán jól látható volt ez a folyamat, meg persze az interneten is, hiszen tele volt a mederben sétikáló emberek fotóival. Közben pedig csak dőltek csövestül a gazdasági következmények is. Így például ne csodálkozzunk, ha akár duplájára ugrik meg egyes alapélelmiszerek ára, és a nyugtákon keresztül kezdjük meg fizetni a klimatikus változások árát.

Ne másra várjunk! Ezt mindenképp tegyük meg a földért:

1. Ha csak lehet, kerüljük az autóhasználatot, válasszuk inkább a kerékpárt, a tömegközlekedést vagy akár a gyaloglást.
2. Ha mindenképp kocsival kell mennünk, lehetőleg környezetkímélőbb járművel tegyük, esetleg fogjunk össze másokkal, utazzunk együtt.
3. Használjuk a megújuló energiaforrásokat, állítsuk át ezekre az otthonunk fogyasztását. És szigeteljünk, hogy ne lógjon meg nyáron a hideg, télen a meleg.
4. Vásároljunk takarékos háztartási berendezéseket. Ez a pénztárcánkat is kíméli, főleg, ha észszerűsítjük a használatukat. Kezdjük az energiatakarékos égőkkel!
5. Vásároljunk hazai élelmiszert, ezzel a közeli gazdákat és a környezetet is segítve. Utóbbit különösen akkor, ha a csökkentjük az állati eredetű termékek arányát a kosarunkban.

Egyik tragédia a másik javára fordítva

Környezetkímélő épületekről egyre többet hallani, de ennek is vannak extrém változatai. Egy palesztin nőt, Majd Mashharawit a gázai övezetben látott

szörnyű pusztítás jutatta arra az ötletre, hogy a romokat használja fel az újjáépítéshez. Találmányát, a szokatlanul könnyű téglát zöld tortának nevezte el, mert sok összetevője van, ám ezek mindegyike szemét, rom, hulladék. Így segíti az emberi pusztítás egyik válfajának maradványaival egy másfajta pusztítás visszaszorítását.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!