A fiúk nem akarnak edzeni vele, mert mindenkinél keményebb

zsuzsi
Nagymegyer |

A birkózó Molnár Zsuzsanna is bekerült a Szlovák Olimpiai Bizottság junior olimpiai csapatába. Ebbe az elit körbe azon utánpótláskorú sportolók tartozhatnak, akik a közeljövőben olimpiákon is eredményesek lehetnek.

Raisz Attila, Molnár Zsuzsanna edzője biztos benne, 17 éves tanítványa egyszer ott lesz az ötkarikás játékokon. „Sőt, nemcsak olimpiai résztvevő lesz, hanem érmet is fog hozni! – jelenti ki magabiztosan a tréner. – Ugyanezt mondtam a kadett Európa-bajnokság előtt, senki nem hitt nekem, de végül igazam lett.”
A nagymegyeri birkózó idén megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot. Ez eddigi legnagyobb sikere, ráadásul éppen május 18-án, edzője születésnapján diadalmaskodott.

„A nagy álmom pedig az olimpia. Minden sportoló erről álmodik. Lehet, hogy sikerül kijutnom már 2020-ban, de még fiatal vagyok, négy évvel később is lesz esélyem.

Nagyon sokat teszek is ezért” – hangsúlyozza lapunknak Molnár Zsuzsanna, aki nagyon komolyan veszi az edzéseket. Ha nem tud két fázisban gyakorolni, akkor beosztja magának, fut, erősít, amire épp szükség van.
A szőnyegre a testvérei által került. „Az öcsém kezdett birkózni, és mentem vele én is és a nővérem is. Mára viszont már csak én maradtam” – meséli a tehetséges versenyző. 
„Az élete a birkózás – mondja elismerően védencéről Raisz Attila. – Imád edzeni, reggeltől estig csak edzene. Ha azt mondom, száz fekvőtámaszt kell csinálni, ő csinál száznegyvenet. Ha azt mondom, tízszer kell felmászni a kötélre, ő felmászik tizenötször.

A fiúk nem is akarnak vele birkózni, mert mindenkinél keményebb. Soha nem hallottam tőle azt, hogy már nem bírok. A kötélmászásnál már folyik a tenyerén a vér, de akkor is megy, és csinálja.”

A junior olimpiai csapathoz tartozás azt is jelenti, hogy Zsuzsanna egy éven át havi 200 euró hozzájárulást is kap. „Ez nem sok mindenre elég, de remélhetőleg egy kis segítség lesz. Jó lenne Oroszországban, Ukrajnában edzőtáborozni, mert ott tudna megfelelő ellenfelekkel készülni” – magyarázta Raisz Attila, aki nehezményezi, hogy a birkózásnak sokkal kisebb a presztízse a városban, mint a futballé, a remek eredmények dacára: „40 éves szőnyegeken edzünk, amelyeket a bősiektől kaptunk. De a gyerekek gürcölnek, hajtanak. Négy éve egyáltalán nem volt birkózás Nagymegyeren, mostanra pedig kineveltem egy Európa-bajnokot.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?