Sztárunk a VASÁRNAPBAN Antonie Formanová

Antonie Formanová

Három nővért, Irinát, Olgát és Mását játszhatnának, ha mindegyikük a színészi pályát választotta volna. De nem ez történt.

Milos Forman három lányunokája közül csupán az egyik, Antonie került reflektorfénybe. David Ondříček kétrészes bányászfilmjében, a Dukla 61-ben nagy erejű alakításával hívta fel magára a figyelmet, s már itt az új filmje, a Ballada egy pilótáról, amelyben anyai nagymamájának fiatalkori énjét kellett megformálnia. Antonie Formanová vállán súlyos a teher.

 

Miért nem a színész szakot választotta a főiskolán? Szép lassan elfelejti a bábokat? Hány évesen döbbent rá, hogy mekkora súlya van a Forman névnek? A gimnáziumi évei alatt nem voltak nehézségei épp emiatt? A tanárai könnyen megemésztették, hogy kinek az unokáját feleltetik? Bakfisként is szerény, szemérmes lány volt? A nagymamájával, aki Ivan Passer legendás filmje, az Intim megvilágításban főszerepét játszotta, milyen a kapcsolata? Milos Formanról a lelke mélyén milyen képet őriz? A szülei hogyan reagáltak az első szereplésére? Élvezi, hogy ekkorát fordult az élete? Ki az a cseh rendező, akivel szívesen dolgozna?

Mindenre választ kap, ha elolvassa Szabó G. László interjúját a Vasárnap már megvásárolható számában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?