Fiatalkorú menyasszony elárverezése váltott ki heves indulatokat Dél-Szudánban

illu

Ötszáz tehenet, két luxusautót, 10 ezer dollárt, két kerékpárt, egy csónakot, illetve néhány mobiltelefont adott a nyertes. 

Heves alkudozás zajlott egy Facebookon keresztül megszervezett árverésen. A dél-szudáni kormány közlése szerint az országban ez volt a legmagasabb ár, amit valaha menyasszonyért kifizettek.

A 17 éves lány elárverezéséről videó is készült, mely gyorsan terjedt a közösségi médiában, és heves indulatokat keltett az országon belül és kívül egyaránt.

A Dél-Szudán középső részén található Eastern Lakes államban történt

aukción legkevesebb öten tettek ajánlatot, köztük az állam kormányzóhelyettese is.

A legtöbbet kínáló férfi háromszor olyan idős, mint a menyasszony – mondta el Philips Anyang Ngong emberi jogi ügyvéd, aki próbálta megakadályozni az aukció létrejöttét. A kiskorú lány végül az aukció nyertesének kilencedik felesége lett.

„A lányt ezzel puszta árucikké alacsonyították” – mondta el Ngong az AP hírügynökségnek, hozzátette azt is, hogy felelősségre kellene vonni mindenkit, aki érintett emberkereskedelemben, illetve emberek elárverezésében.
 

Dél-Szudánban mélyen gyökeredző hagyomány, hogy a menyasszonyért cserébe hozományt – jellemzően teheneket – fizetnek, ahogyan a gyermekházasság is bevett szokás. Bár ez mára illegálissá vált, a lányok 40 százalékát adják férjhez 18 éves koruk előtt az ENSZ Népesedési Alapjának adatai szerint.

George Otim, a Plan International South Sudan helyi igazgatója elmondta azt is: jelentős helyi és nemzetközi felháborodást keltett, hogy

a Facebooknak napokba telt, mire eltávolította azt a bejegyzést, ami az aukcióra irányított. „A technológia barbár felhasználása a kései rabszolgapiacokra emlékeztet”

– tette hozzá Otim. Az aukció kivitelezése nem a Facebookon zajlott, de ott beszélték meg.

Habár Dél-Szudán kormánya elítéli a gyermekházasságot, úgy látják, a közösségek kulturális normáit nem tudják szabályozni.

Olyan esetek is előfordulnak, hogy olyan lányokat, akik nem az országban nőttek fel, Dél-Szudánba visznek, és házasságba kényszerítenek. Sokszor a lányok azt hiszik, vakációra érkeznek, ehelyett a családjuk elveszi tőlük az útlevelüket, és akaratuk ellenére férjhez adja őket.

A Világbank friss jelentésében éppen arról értekezett, hogy a gyermekházasságok legalább 60 milliárd dolláros veszteséget okoznak 12 szubszaharai afrikai országnak, mivel a korán férjhez adott lányok gyakran kiesnek az iskolából, ami rontja kereseti lehetőségeiket. Ez az összeg jóval nagyobb, mint az évi 40 milliárd dollár segély, melyet a donorországok nyújtanak nekik. A veszteséget az elmaradt jövedelmek és a kieső termelés alapján kalkulálta a jelentés.

A vizsgált országokban él az afrikai kontinens lakosságának fele.

A jelentés rámutatott: a gyerekházasságok gyakorlata iskolázatlansághoz vezet, tízből csak négy afrikai lány fejezi be a középiskolai tanulmányait. Ez pedig azt jelenti, hogy kevesebb pénzt tudnak keresni, már ha egyáltalán munkát vállalnak.
A gyerekházasságok egyúttal a népesség folyamatos növekedéséhez is hozzájárulnak, pedig ha a gyakorlatot megszüntetnék, javulásnak indulnának az életkörülmények, különösen a legszegényebbek körében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?