Közvetítés a Marsról: élőben nézheti, hogyan landol az új szonda

nasa
Cape Canaveral |

Hétfőn este közép-európai idő szerint 21 óra körül landol a Marson az InSight űrszonda, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA honlapján  élőben lehet figyelni a leszállást.

A május 5-én útjára indított InSight az első űrszonda, amely a Curiosity 2012-es Marsra érkezése óta leszáll a vörös bolygón. A robotgeológus űrszonda misszióját két évre tervezik, az InSight lesz az első űrszonda, amely a Mars mélyét vizsgálja, és megméri a bolygó hőmérsékletét.

Az egymilliárd dolláros amerikai–európai misszió kutatásának célja, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány arról, hogyan keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is.
Az InSightot két mini műhold kíséri, amelyeken keresztül kommunikálni fognak az űrszondával, a landolás után.

Kapcsolódó cikkünk

A 694 kilós űrszonda mintegy 485 ezer kilométer megtétele után érkezik a Marsra. Az Insight a Phoenix és a Viking marsjárók mintájára épült háromlábú leszállóegység, közlekedni nem tud, stabilan egy helyben áll. Geofizikai obszervatóriumként fog működni, majdnem öt méter mélyre fúr le a bolygó talajába és folyamatosan mintákat vesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?