Ha a stadion focizni tudna

A magyar futball környékén nagyon sok a kétkedő, kevesen hisznek abban, hogy lesz még nagy a magyar futball. Az én ars poeticámnak mondható meggyőződésem az, hogy akik egyszer följutottak egy hegy tetejére, azok bízhatnak abban, hogy ez idővel újra sikerülni fog… A magyar labdarúgásnak szerintem nem lehet kisebb célja, minthogy megismételjük Puskásék sikerét.

(Orbán Viktor miniszterelnök a Honvéd új akadémiájának átadóján)
Miközben az egyik fotóján karórában futballozó (mi mindenre képes valaki, aki órában focizik?) Gruevszki macedón exkormányfő megmentése/befogadása uralta a magyarországi híreket, addig az elmúlt napokban újabb randevúkkal bimbózott tovább Orbán Viktor soha véget nem érő szerelmi ügye: természetesen a labdarúgásról van szó. Felavatták Székesfehérváron az Európa Ligában szépen vitézkedő, idén nevet váltott MOL Vidi 14 ezres új stadionját, s átadták a Honvéd új utánpótlás akadémiáját is. Ezt az intézmény Magyar Futball Akadémiának hívják, miután a kispesti klub világhírű legendája, Puskás Ferenc a felcsúti bázis névadója lett korábban. 
A történelmi tudat hasad, de pénz jut mindenkinek, ha nem is ugyanannyi és ugyanabban a tempóban. A magyarországi stadionépítési program 2014-ben szökkent szárba először, azóta a fejlesztések 90 milliárd felett járnak, az ambiciózus tervek 300 milliárd körül tetőzhetnek. Ha a stadionok tudnának focizni, a magyar válogatott első kalapos lenne az Eb-selejtezőkön.

Ehhez képest a szerdahelyi DAC-tól érkezett exhonvédos olasz edző, Marco Rossi magyar válogatottja a negyedik erőbesorolású kalapból várja az Eb-selejtezők decemberi sorsolását. A helyzet az, hogy a pénzzel kitömött magyar futball egyelőre ott tartózkodik, ahol a pénztelen futball volt a Nagy Vízió 2010-es érkezése előtt. Ezért is sok a kétkedő a magyar labdarúgás körül: a kétségek abból erednek, vajon hatékony-e irgalmatlan ütemben irdatlan mennyiségű pénzt rázúdítani egy zárt rendszerre, amely nem a sportban üdvös versengésre és a piaci verseny szabályaira épült múltjában sem.

Én sem tudnám fele ilyen hatékonyan sem végezni a munkámat, ha nem töltöttem volna el az életemből harminc-egynéhány évet öltözőben.

(Orbán Viktor az MFA-átadón)

A magyar miniszterelnök a hatalom, az erő, a források elosztójának pozíciójából alapvetően másként látja a helyzetet: úgy van vele, hogy első az akarat és a kitartás, ahogyan a pályán is. Csinálni kell, rakkolni, brusztolni, építeni, támogatni, ez a lényeg. A beleöntött pénz hatékonysága ebből a nézőpontból sokadlagos szempont. Orbán két dologban mindenképpen szabálytalan, régimódi politikus, taktikai tehetsége, racionális énje ellenére: nála a hála politikai kategória, s az érzelmeknek, szentimentalizmusnak van helye a politikában: a magyar labdarúgás iránti határtalan, olykor gyerekesnek tűnő rajongása élő bizonyíték erre.

A mostani kormány rengeteget áldozott a futballra, gyönyörű stadionok, edzőközpontok, utánpótláscentrumok épülnek, ami a fejlődés alapja. Ezzel párhuzamosan most köszön el az aktív játéktól egy generáció, amely behozhatná a lendületet és a külföldi szemléletet a magyar labdarúgásba… Ha ez a generáció nem kerül országos szinten befolyásos helyzetbe, óriási hibát követ el a magyar labdarúgás.

(Tőzsér Dániel labdarúgó a Nemzeti Sportnak)

A futball ügye szent a kormányfő számára. A focit politika gyámság alá helyezte és burokban neveli, ahogyan a gyereket, aki megkap mindent, s közben elnézőek vele. Minderre újabb bizonyíték egy friss törvénymódosítás: a 2017-ben 250 millióra növelt ekhós adózás limitjét máris 500 millióra emelnék – egyértelműen a legjobban kereső focisták érdekében, nem a futóvadlövőkért.

A légiósként bizonyító Tőzsér Dániel ugyanarra tapint rá, amit Dárdai Pál Hertha-edző ismételget: a pénz nem tanít meg focizni, a pénztől önmagában nem tanulunk meg futballkultúrát működtetni, ahhoz nemzetközi tapasztalat, verseny és jó vitákból születő tervek kellenek. Ez pedig már nem miniszterelnöki kompetencia.