SaS: Kalavská körül sok a gyógyszeriparban dolgozó ember

Andrea Kalavská
Pozsony |

Kalavská egészségügyi miniszter körül több olyan ember is van, aki valamilyen módon a gyógyszeriparhoz köthető, ami nyilvánvalóan érdekütközéshez vezet – figyelmeztet az ellenzéki SaS, és felhívja a figyelmet például Kalavská férjére. A liberálisok ezért felhívják Peter Pellegrini kormányfőt (Smer-SD), hogy ha valóban a páciensek védelme az első számára, akkor cselekedjen.

 

„Erős a gyanú, hogy itt érdekek ütköznek. Amennyiben a kormányfő komolyan gondolta a páciensek védelmét, akkor itt a lehetőség, hogy cselekedjen. Ha úgy vásárolnák a gyógyszereket, ahogy kell, több embert tudnánk meggyógyítani" – jelentette ki Richard Sulík (SaS).

Jana Cigániková (SaS) képviselő például Kalavská apósát vagy a férjét, Erich Kalavskýt hozta fel. „A múltban és most, Kalavská minisztersége alatt is a Pfizer gyógyszeripari vállalatnál dolgozott, a gyógyszerek kategorizálását végezte" – mondta Cigániková, és hozzátette, hogy ez a cég a jelenlegi helyzetnek köszönhetően kétmillió eurót nyert. Cigániková szerint Peter Musil jelenléte is problémás. „Az Egészségügyi Minisztérium gyógyszerészeti és gyógyszerpolitikai részlegének az igazgatója, valamint az MSD gyógyszeripari vállalat volt ügyvezető igazgatója" – tette hozzá.

Az SaS azt állítja, hogy Kalavská a gyógyszercégek oldalán áll, mert nem írta alá a térítések ellenőrzését. A gyógyszerárak így nem csökkennek 70 millió euróval, ennyit tesz ugyanis ki a gyógyszercégek tiszta haszna.

 

Kapcsolódó cikkünk

Az SaS emiatt néhány nappal ezelőtt felszólította Kalavskát, hogy mondjon le. A liberálisok azt is bejelentették, hogy feljelentést tesznek ellene hatósági tevékenység akadályozása miatt.

Kalavská azzal magyarázta az ellenőrzés aláírásának megtagadását, hogy szerinte a gyógyszercégek nem nyújtottak be olyan terveket, amelyek garantálnák, hogy a gyógyszerárak módosítása után a páciensek nem fognak többet fizetni a gyógyszerekért.

A minisztérium arra kérte az egészségügyi biztosítókat, hogy csökkentsék a gyógyszerárakat. A Dôvera egészségügyi biztosító beadott egy tervet, amely után a minisztérium felhívta a többi egészségügyi biztosítót is, hogy két napon belül nyújtsanak be hasonló projekteket. Amennyiben a gyógyszercégek csökkentenék az árakat, a térítés a minisztérium szerint nem változna, tehát a pácienseknek nem kellene többet fizetniük a gyógyszerekért. A gyógyszeripar elöljárói kritizálták a miniszter döntését. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIFP) és a Gyógyszerforgalmazók Társulása (ADL) támogatja az ellenőrzést, de csak törvényes keretek között. A Dôvera egészségügyi biztosító nem támogatja Kalavská döntését.

A kormányfő kiáll Kalavská mellett, és hangsúlyozza, hogy jobban bele szeretne látni a szlovák gyógyszeripar működésébe, ezért felhívta a pénzügyminisztériumot és a Pénzpolitikai Intézetet (IFP), hogy készítsenek teljes körű pénzügyi elemzést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?