Hasogdzsi-ügy: Trump bizonyos értelemben szemet huny a történtek felett

Dzsamál Hasogdzsi
Ankara |

Donald Trump amerikai elnök azon kijelentésével, amely szerint nem hoz büntető intézkedést Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös ellen Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolása ügyében, bizonyos értelemben azt fejezi ki, hogy szemet huny a történtek felett - mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken Ankarában.

 

Cavusoglu a CNN Türk török hírtelevíziónak adott interjújában közölte azt is, hogy az Egyesült Államok nem osztott meg semmilyen hangfelvételt Törökországgal a nyomozás keretében. A török külügyminiszter egy nappal azután beszélt erről, hogy a Hürriyet című tekintélyes török napilap csütörtökön azt jelentette: az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) hangfelvétele van a szaúdi trónörökösről, amelyen utasítást ad Hasogdzsi mihamarabbi elhallgattatására. Az újság neves publicistája, Abdulkadir Selvi azt írta, hogy Gina Haspel CIA-igazgató egy októberi ankarai látogatásán "jelezte" a hangfelvétel meglétét, amelyen a trónörökös és fivére, Hálid bin Szalmán washingtoni nagykövet beszélget.

Ankara azt akarja, hogy ne romoljon meg a viszonya Rijáddal - hangsúlyozta Cavusoglu, de ismét leszögezte, hogy Törökország a végsőkig elmegy az eset feltárásában.

A török külügyminiszter felhívta a figyelmet: a szaúdi koronaherceg jelezte, hogy találkozni akar Recep Tayyip Erdogan török elnökkel a jövő heti argentínai G-20-csúcson. Természetesen találkozhat vele - jelentette ki a török diplomácia vezetője.

 

A Fehér Ház által kiadott keddi nyilatkozatban Donald Trump leszögezte, hogy az Egyesült Államok "rendíthetetlen partnere" kíván maradni Szaúd-Arábiának, még akkor is, ha "nagyon is előfordulhat", hogy a szaúdi trónörökösnek tudomása volt Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásáról. Trump jelezte azt is, hogy nem áll szándékában felmondani a Rijáddal kötött fegyvereladási megállapodásokat, mert - mint hangoztatta - "ha őrült módon felmondanánk ezeket a szerződéseket, Oroszország és Kína óriási hasznot húzna belőle".

Az újságírót október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Rijád, miután hetekig tagadta a bűncselekmény elkövetését, azzal állt elő, hogy Hasogdzsi dulakodás közben halt meg, majd a rijádi vádirat szerint méreginjekcióval gyilkolták meg az újságírót, majd holttestét feldarabolták. A szaúdi ügyészség szerint Mohamed bin Szalmán nem érintett az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?