Tizedik Dakarjára készül Štefan Svitko

svitko
Pozsony |

Tizedszer vág neki a Dakar-ralinak a motoros Štefan Svitko, aki nem győzi dicsérni az új motorját. A 36 éves versenyző tegnap az elvárásairól és a lerövidített útvonalról is beszélt az újságíróknak.

Ez a 10. Dakar-ralija. Mit vár a jubileumi versenytől?

Kilenc év alatt már sok tapasztalatot szereztem. Pontosan tudom, hogy eleshetsz az első szakaszon és az utolsó is. Vagy épp a másodikon, ahol tavaly kellemetlen sérülést szedtem össze. A kilences a szerencseszámom, a kilencedik Dakarom mégsem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Ezért a tizedikkel kapcsolatban sincsenek különleges elvárásaim.

Legutóbb már a második szakaszon bukott, a tizediken pedig ismét, és fel kellett adnia a versenyt.

Az első bukásomnál megsérültek az inak a térdemben. Azzal még lehetett valahogy versenyezni, bár a talaj egyenetlenségeit nagyon megéreztem. De a tizedik szakaszon elszenvedett bukás során a vállam sérült, és nem tudtam folytatni. Amikor hazajöttem, megműtöttek. Elvileg három hónapig kellett volna pihennem, de már három nappal az operáció után bicikliztem. Egész évben elkerültek a sérülések, keményen edzettem, 110%-os állapotban vagyok. De ez nem különösebb előny, mert a Dakarra mindenki 110%-ra felkészülten érkezik.

A 2019-es Dakar a szokásosnál rövidebb, csak 10 szakaszos lesz, és csak Peruban versenyeznek majd. Mit gondol erről?

A korábbi kiírások során volt 4500–5000 kilométernyi mért szakasz, most csak 3000 lesz, de ez nem azt jelenti, hogy ha rövidebbek lesznek a szakaszok, könnyebb dolgunk lesz. Örülök, hogy Bolívia most kimarad, mert az ottani hideg, nyirkos időjárás nagyon megviselt. Azt is észrevettem magamon, hogy a nagyobb tengerszint feletti magasságokban, a ritkább levegőben könnyebben elkalandoznak a gondolataim. Peruban főleg homokdűnék várnak rám. Szeretem a homokot, de azért aggódom is miatta, puha és veszélyes, könnyű elesni.

Meg van elégedve az új motorjával?

Nagyon, ezért is várom már a versenyt. Az új KTM 450-esem könnyebb, mint a korábbi modellek, sokkal jobb, nagyobb teljesítményre képes. Versenyképes a motorom, úgyhogy bízom benne, hogy a legjobbakkal is fel tudom venni a versenyt. Szép lenne a dobogón végezni, mint 2016-ban, de a Dakaron már az is siker, ha az ember a 10. helyen ér célba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?