A CIA-nak felvétele lehet arról, ahogy a szaúdi trónörökös utasítást ad Hasogdzsi elhallgattatására

szaudi herceg Mohamed bin Szalmán
Ankara |

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) hangfelvétele van arról, hogy Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös utasítás adott arra: Dzsamál Hasogdzsit a lehető leghamarabb el kell hallgattatni - jelentette csütörtökön a Hürriyet Daily News című török hírportál.

A lap egy neves török publicistát, Abdulkadir Selvit idézi, aki azt mondta: Gina Haspel, a CIA igazgatója egy októberi ankarai látogatásán "jelezte" a hangfelvétel meglétét. A beszélgetés a trónörökös és fivére, Hálid bin Szalmán washingtoni nagykövet között történt.

Selvi már csak meg nem nevezett forrásokra hivatkozva írta, hogy a trónörökös és fivére arról beszélt: mennyire "kellemetlen", hogy Hasogdzsi nyilvánosan bírálja a szaúdi vezetést.

Az újságírót október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Rijád, miután hetekig tagadta a bűncselekmény elkövetését, azzal állt elő, hogy Hasogdzsi dulakodás közben halt meg, majd a rijádi vádirat szerint méreginjekcióval gyilkolták meg az újságírót, majd holttestét feldarabolták. A szaúdi ügyészség szerint Mohamed bin Szalmán nem érintett az ügyben.

Selvi szerint Hasogdzsi meggyilkolása utólag megerősíti a trónörökös utasítását. A publicista szerint egy nemzetközi nyomozás "még több olyan részletet deríthet ki az ügyben, amelytől leesik az emberek álla, mert a CIA-nak több olyan hangfelvétele van, amelyről a nyilvánosság nem tud". Selvi a törökországi nyomozás legfrissebb eredményeit ismertetve hétfőn azt írta: a szaúdi "halálbrigád" a konzulátuson arra akarta kényszeríteni Hasogdzsit, hogy küldjön el egy üzenetet a fiának, akit a hatóságok fogva tartanak Szaúd-Arábiában, különben erővel hazaviszik őt. Hasogdzsi nem volt hajlandó erre, és ez vezetett a dulakodáshoz, amelynek a végén megfojtották az újságírót.

A gyilkossági ügyben Szaúd-Arábiában több ember ellen vádat emeltek az ügyben, közülük ötre halálbüntetést kért az ügyész.

Donald Trump amerikai elnök kijelentette kedden, hogy Washington az eddigi szankciókon felül nem bünteti az arab királyságot.

A The Washington Post című amerikai lap pénteken azt írta: a CIA arra a következtetésre jutott, hogy a szaúdi trónörökös rendelte el a szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolását. Nem kifejezetten arra adott utasítást, hogy öljék meg az újságírót, de a CIA szerint meggyilkolása az ő jóváhagyásával történt - írta akkor a The Washington Post.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?