Hazudtak a szélsősök?

Mizik
Pozsony |

Stanislav Mizíknek (ĽSNS) a bíróságon kellett magyarázkodnia a tavaly januárban írt antiszemita Facebook-posztja miatt. Kotleba hívei azonban kizártnak tartották, hogy ő lenne a poszt szerzője, mivel elmondásuk szerint Mizík nem ért sem a számítógépekhez, sem a mobilokhoz.

Mizík tavaly januárban több hozzászólást is megosztott az interneten azzal kapcsolatban, hogy Andrej Kiska államfő kiket részesített állami kitüntetésben a Szlovák Köztársaság megalakulásának 24. évfordulója alkalmából. Több személy zsidó származását kifogásolta, és gyalázkodó hozzászólásokat írt, egy kitüntetést pedig úgy kommentált, hogy a díjazott, Daniela Šilanová írónő a „cigány szokások fanatikus kedvelője”. Ez természetesen nem maradt következmények nélkül, a szélsőjobboldali politikusnak a bíróságon kellett magyarázkodnia gyűlölködő posztjai miatt. Akkor ő, ügyvédje és Milan Uhrík, a párt alelnöke azt állította, hogy

Lehetetlen, hogy a posztokat Mizík írta volna, mivel egyáltalán nem ért sem a számítógépekhez, sem a telefonokhoz, az egész egy technikai képtelenség.

A bíró igazat adott neki, Mizíket felmentették.

Ehhez képest a fenti fotón Mizík mégis egy laptop előtt ül, használata látszólag nem jelent számára problémát. A képet látva csupán két megoldás létezhet:

A) Mizík hihetetlen gyorsan tanulja a technika fortélyait
B) Kotlebáék nem mondtak igazat

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?