Ceferin: nem lesz európai szuperliga

Aleksander Ceferin
Manchester |

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, valamint Andrea Agnelli, az európai klubokat tömörítő szervezet első embere egyaránt kijelentette, hogy nem lesz európai szuperliga.

Agnelli - aki egyben a Juventus labdarúgócsapatának vezetője is - a német Der Spiegel magazin korábbi cikkére reagálva hétfőn azt mondta: az olasz klub nem vett részt semmilyen tárgyalásban egy esetleges szuperliga létrehozásáról, és továbbra is elkötelezettek az UEFA sorozatai - Bajnokok Ligája, Európa-liga - iránt.

"Soha semmilyen tárgyaláson nem vettünk részt, és semmi közünk nincs a nyilvánosságra hozott dokumentum elkészültében" - nyilatkozta a sportvezető. A Spiegel nemrég arról számolt be, hogy 11 európai élklub 2021-től kezdődően a Bajnokok Ligája helyett egy európai szuperligában venne részt.

"A szuperliga nem fog létrejönni" - jelentette ki a BBC híroldalnak Ceferin, aki szerint az egész ötlet csak egy álom, vagy fikció. Hozzátette, vannak ötleteik arra, hogyan alakítsák át az európai kupasorozatokat: a reformok végső célja az, hogy minden ország csapatai részt vegyenek valamelyik sorozatban.

"Gondolnunk kell a 60 milliós lakosú Lengyelországra, gondolnunk kell Törökországra és Oroszországra is. A szurkolók biztosak lehetnek abban, hogy ha valami újat hozunk létre, az azért lesz, hogy ők még jobban bekapcsolódhassanak az európai vérkeringésbe" - utalt az 51 éves szlovén elnök arra, hogy terveik szerint létrehoznak majd egy új, harmadik számú sorozatot is a BL és az El mellett.

Agnelli ehhez hozzátette: az UEFA egyik jövőbeli terve, hogy az együttesek kevesebb hazai bajnoki mérkőzést játszanak a szezon során és többet az európai színtéren.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?