Forgalomkorlátozás lesz a vasúti felüljárón Léván

vasúti felüljáró léva
Léva |

Elterelik a teherforgalmat a lévai vasúti felüljáróról, amelynek a felújítását korábban petícióban is sürgették a lakosok. A felüljárót már néhány évvel ezelőtt a veszélyességi skála ötödik fokozatába sorolták, a lévai testület több alkalommal tárgyalt a problémáról, és a város vezetése közösen keresett megoldást az útkezelő társasággal.  

A vasúti felüljáró omladozó lépcsőit lezárták, így a gyalogosoknak más utat kell választaniuk ahhoz, hogy bejussanak a városba. A közlekedési minisztérium már 2013-ban teljes rekonstrukciót tervezett és versenypályázatot írt ki erre a célra, ám a pályázat több alkalommal is meghiúsult néhány pályázó panasza miatt. A Szlovák Útkezelő Társaság (SSC) az 1965-ben épített lévai vasúti felüljáróról várhatóan november 26-tól iktatja ki a teherforgalmat. Garamkálna és Tolmács irányából közelíthetik majd meg a várost a tehergépkocsik vezetői az északi útvonalon Újbars és Kiskoszmály irányából, majd Tolmácsnál átkelnek a folyón és a Garam túlsó partjáról juthatnak vissza a járási székhelyre. A teherforgalom átirányítása így nem érinti majd Léva lakott területeit. Mintegy húsz perccel tovább tart majd az út Garamkálnáról, az eddigi nyolc kilométeres táv helyett több mint húsz kilométert kell megtenniük a teherautóknak és a kamionoknak. Az autóbuszok továbbra is a hídon át közlekednek. A vasúti felüljárót európai uniós támogatásból újítják fel, a kivitelezőt már kiválasztották. Ha nem kezdenék meg a híd felújítását, félő, hogy hamarosan teljesen le kellene zárni. A város vezetését aggasztja, hogy a felüljáróhoz vezető lépcsők felújítása nem része a tervezett munkálatoknak. Ezt a problémát kénytelenek lesznek más módon megoldani. Utoljára a nyolcvanas években javították meg a híd szerkezetét.

Túl sok nedvességet szívott magába a vaskonstrukció, az illesztések mentén rések alakultak ki, ez a betonfelületek porladásához és a merevítő fémkonstrukció rozsdásodásához vezetett, és jócskán elöregedtek a csapágyak. Nem megfelelő az útfelület és a járdák aszfaltborításának, valamint a párkányok felületének a minősége sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?