Adventi vasárnapokra

m

Három recept az adventi vasárnapokra!

Dióval töltött csirkemell

Hozzávalók: 60-80 dkg csirke- (vagy pulyka-) mell, só, őrölt bors, 2 zsemle, 2 dl tej, 15 dkg durvára darált dió, 1 csokor petrezselyem, 2 tojás, reszelt szerecsendió, sáfrányos szeklice, 2-3 ek. olaj vagy zsír.

A töltelékhez a zsemléket kockára vágjuk, tejjel leforrázzuk. Hozzáadjuk a szárazon megpirított diót, a tojásokat, az aprított petrezselymet. Sóval, őrölt borssal, szerecsendióval és sáfrányos szeklicével fűszerezzük, jól összedolgozzuk. A csirkemellet kétféleképpen tölthetjük: zsebet vágunk a filébe, s ebbe rakjuk a tölteléket, vagy nagyobb, vékony szeleteket vágunk belőle, kicsit kiveregetjük, a tölteléket a közepükre helyezzük, majd felcsavarjuk őket, végeiket pedig megtűzzük. A töltött húst tepsibe helyezzük, leöntjük a forró zsiradékkal, és alufóliával letakarva forró sütőben 35-40 perc alatt, a saját levével locsolgatva megsütjük, végül fólia nélkül megpirítjuk.

Sajtos sertésszelet hagymalekvárral

Hozzávalók: 4 vastag szelet sertéskaraj, 3 ek. olívaolaj, 2 tk. mustár, 3 dkg vaj, 1 vöröshagyma, 1 ek. cukor, 1 ek. balzsamecet, 1 tk. áfonyalekvár, 5 dkg reszelt sajt (vagy vékony sajtszeletek), 4 ág kakukkfű, só, fekete bors.

A hagymalekvárhoz 3 dkg vajon pirítani kezdjük a cukrot, s mikor világos színt kapott, rátesszük a vékonyra csíkozott vöröshagymát. Öt perc elteltével megsózzuk, hozzáadjuk a balzsamecetet, a kakukkfű aprított leveleit, és még 10 percig pároljuk. Belekeverjük az áfonyalekvárt, és félretesszük.

A karajszeletek széleit bevagdossuk, sózzuk, borsozzuk, s felforrósított olajon mind a két oldalukról megpirítjuk (2-2 perc), majd tányérra fektetjük őket; egyik oldalukat megkenjük mustárral, meghintjük kakukkfűvel, elosztjuk rajta a hagymalekvárt, és megszórjuk sajttal. Enyhén olajozott tepsire sorakoztatjuk őket, és előmelegített sütőben, grillfokozaton (5-8 perc alatt) a megpirítjuk.

Pikáns csirkefalatok

Hozzávalók: 2 ek. szezám- vagy olívaolaj, 50 dkg csirkemell kockákra vágva, 1 tk. reszelt gyömbér, 1 gerezd fokhagyma, 1 tk. szójaszósz, 1 tk. csiliszósz, 1 tk. citromlé vagy ecet, só és bors, 1 ek. natúr krémsajt, 1 ek. tejszín, 1 kis jalapeno paprika; díszítés: jalapeno és zöldhagyma.

Az olajat serpenyőben felhevítjük, rátesszük a csirkekockákat, majd minden egyéb összetevőt a krémsajt és a tejszín kivételével, és összekeverjük. Lefedve kb. 8 percig közepes lángon hagyjuk összeérni az ízeket, aztán néhány percig fedő nélkül, kevergetve pirítjuk, amíg a víz el nem párolog belőle. Ekkor hozzáadjuk a krémsajtot és a tejszínt, elkeverjük, majd levesszük a tűzről. Jalapeno- és zöldhagymaszeletekkel díszítve tálaljuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?