Hašek is jöhet Šatan búcsúmeccsére

Šatan
Pozsony |

2018. december 18-án végleg lezárja játékos-pályafutását a szlovák jégkorong-válogatott legendás 18-asa, Miroslav Šatan.

Maga az ünnepelt, a 44 éves hokilegenda 2014-ben játszott utoljára tétmeccset, de elköszönni csak idén fog a közönségtől – vagy ahogy ő fogalmaz, nem is búcsúzni fog, csak találkozni az „aranygeneráció” többi tagjával, akik 2002-ben Göteborgban világbajnokok lettek, s több vb-érmet is szereztek a 2000-es évek elején.

„Már két-három éve felmerült a gálameccs lehetősége, de akkor Ľubo Višňovský megelőzött. Először idén nyárra terveztük az eseményt, de akkor felújításokat végeztek az Ondrej Nepela-jégcsarnokban, ezért döntöttünk a december 18-i dátum mellett” – mondta Šatan a tegnapi sajtótájékoztatón.

A 18-as, Šatan mezszáma, végig fogja kísérni az eseményt, az egyes harmadok is ennyi percig fognak tartani. A meccs folyamán pedig a 186 válogatottmeccsen 86 gólt szerzett támadó helyet kap a szlovákiai Hírességek Csarnokában.

A pozsonyi gálán megannyi egykori NHL-es sztár fog jégre lépni, Bondra, Stümpel vagy épp Lintner (lásd keretes írásunkat), s elképzelhető Marián Hossa, Žigmund Pálffy és „légiósként” Dominik Hašek részvétele is, akik még egy kis gondolkodási időt kértek. „Néhányan hiányozni fognak, például Vlado Országh, Robo Petrovický, Paľo Rybár, akik a Slovannal épp külföldi túrán lesznek a KHL-ben. De remélem, a lehető legtöbben összejövünk” – jegyezte meg Šatan.

A jelenleg a szlovák válogatott főmenedzsereként dolgozó támadó maga is kíváncsi, mennyire fogja bírni az iramot. „Kicsit tartok attól, hogyan fog reagálni a szervezetem, mivel hosszabb ideje nem játszottam. Ezért is nem akartuk húzni a gálameccs megrendezését, mert az évek szaladnak, és nem fogunk tudni már sokáig olyan szinten hokizni, ami még elfogadható a mi mércénkben – mondta Šatan. „Nagy buli lesz, még ha picit nagyobb is hasunk, mint évekkel ezelőtt. Lehet, hogy inkább oldalra fordulva állok majd be a kapuba” – vetette közbe nevetve Ján Lašák kapus.

„Nem az eredmény, és nem is a játék maga fog számítani, hanem hogy mi hokisok hosszabb idő után újra találkozzunk a jégen, az öltözőben, én ezeket a pillanatokat várom a leginkább” – tette hozzá Šatan.

Az eseményre a ticketmedia oldalán lehet jegyet vásárolni, a belépő ára 18 euró. A befolyó összeget Šatan fiatal jégkorongozókat támogató alapítványa kapja.

Érdekes

Akiket biztosan láthatunk

Kapusok: Ján Lašák, Rastislav Staňa

Védők: Radoslav Hecl, Martin Štrbák, Dušan Milo, Ľubomír Višňovský, Richard Lintner, Ľubomír Sekeráš, Ivan Droppa, Radoslav Suchý, Peter Podhradský

Csatárok: Branko Radivojevič, Peter Bondra, Jozef Stümpel, Rastislav Pavlikovský, Ladislav Nagy, Radovan Somík, Ľubomír Hurtaj, Michal Hreus, Michal Handzuš, Richard Kapuš, Ľubomír Vaic

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?