A megkérdezettek harmada Lajčákot választaná államfőnek, Bugár a negyedik

Miroslav Lajčák
Pozsony |

Ha novemberben tartották volna az államfőválasztást, a legtöbben – a megkérdezettek 32,3%-a - Miroslav Lajčák külügyminiszterre szavazott volna. Lajčák után a második helyen Robert Mistrík tudós (11,7%), a harmadikon pedig Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság bírója (10%) végzett volna.

Mindez a Focus ügynökség legfrissebb felmérésének eredményeiből derül ki, melyet november 7. és 14. között végeztek 1012 válaszadó bevonásával. Az államfőválasztásra tavasszal kerül sor, a hivatalos jelöltek neve még nem ismert.

A felmérés eredményei szerint a negyedik helyen a koalíciós Híd párt elnöke, Bugár Béla végzett volna 9,2%-kal, őt követte volna Marian Kotleba 8,9%-kal, az OĽaNO frakciójának vezetője, Veronika Remišová 7,9%-kal és František Mikloško 6,3%-kal.

Zuzana Čaputovára a válaszadók 4,1%-a voksolt volna, Eduard Chmelár 3,3%-ot, Milan Krajniak (Sme rodina) pedig 3%-ot szerzett.

A felmérésben részt vevők 1%-a sem szavazott volna Juraj Zábojníkra (0,9%), Gabriela Drobovára (0,7%), Róbert Švecre (0,6%), Bohumila Tauchmannovára (0,4%), Oskar Fegyveresre (0,4%) és Radovan Znášikra (0,2%).

 

Az ügynökség azt kérdezte a válaszadóktól, hogy a felsorolt lehetséges jelöltek közül kire szavaznának az államfőválasztáson. A neveket véletlenszerűen váltogatták. A felmérésből az is kiderült, a megkérdezettek 27,4%-a nem tudja, kire szavazna, 9,3 százaléknyian pedig nem járulnának az urnákhoz. A lehetséges jelöltek listájából a felmérésben résztvevők 63,3%-a választott egy nevet.

Az elnökválasztásra jövő tavasszal kerül sor. A felsoroltak közül már többen bejelentették indulási szándékukat és aláírásgyűjtésbe kezdtek. A választások pontos időpontja, és a teljes jelöltlista sem ismert még. Ahhoz, hogy valaki indulhasson az elnökválasztáson, több feltételnek is meg kell felelnie. Az indulás korhatárhoz és bizonyos számú támogatói aláíráshoz kötött – legalább 15 parlamenti képviselő vagy 15 000 állampolgár aláírása szükséges hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?