Ferenc pápa: halljuk meg a szegények kiáltását

Auschwitzba és Czestochowába is ellátogat Ferenc pápa

A világ szegényeinek kiáltása napról napra hangosabb, mégis egyre kevésbé hallatszik a kevés gazdag lármájában - mondta Ferenc pápa a szegények világnapján a római Szent Péter-bazilikában bemutatott misén vasárnap.

Ferenc pápa szavait mintegy hatezer szegény, hajléktalan, beteg hallgatta, akik az egész világból, de főleg Európából és Olaszországból érkeztek a Vatikánba az egyházfő vezette világnapra.    

A mise után háromezren vettek részt a vatikáni VI. Pál audienciateremben rendezett közös ebéden, amelyet az egyik római luxus szálloda és szociális alapítványok ajánlottak fel. Százan egy asztalnál ültek Ferenc pápával. A római és más olasz plébániákon is ebéddel várták a környék szegényeit. 

Ferenc pápa homíliájában azokra hívta fel a figyelmet, akik a világ számos részén segítségért kiáltanak: említette a megszületni nem engedett, vagy éhező, a játék helyett bombázás közepette felnővő gyerekeket, a "selejtezett" és magukra hagyott időseket, az élet viharait egyedül viselő embereket, az otthonukat és földjüket elhagyni kényszerülő menekülőket, a természeti kincseiktől megfosztott népeket.

 A szegények kiáltása "napról napra hangosabb, mégis egyre kevésbé hallatszik, mert elnyomja a kevés gazdag lármája, akik egyre kevesebben vannak és egyre gazdagabbak" - jelentette ki Ferenc pápa. 

Az egyházfő arra emlékeztetett, hogy az élet egyik igazi kincsét elsősorban a hívők számára az embertársak iránti szeretet képviseli. Mégis ehelyett az "élet kényelmes mezein legelészünk (..), mindennapi örömökkel megelégedve lustálkodunk" - mondta a pápa, aki cselekvő segítésre szólított fel. Megjegyezte, hogy a szegények segítése "nem egy pápa diktálta divat", hanem a hitet a rászorulókkal kell megélni.   

Vasárnap délben mondott beszédében Ferenc pápa kijelentette, hogy a világnap reményt akar adni, és a plébániák, egyházi szervezetek és mozgalmak bevonásával az egyház az irgalmasság eszközeként akar fellépni a szociális hálózatban. "Az irgalmasság menti meg az embert, nem a ravaszság vagy a pénz" - jelentette ki.      

 Ferenc pápa tavaly vezette be az egyházban a szegényeknek szentelt világnapot. Az ENSZ adatai szerint a világban több mint 700 millió ember él mélyszegénységben, ami azt jelenti, hogy mindennapi fenntartásukat sem képesek biztosítani. Számukat az ezredforduló óta mintegy 30 százalékkal sikerült csökkenteni. A hatvanmilliós Olaszországban 5 millióra teszik a mélyszegénységben élők számát, akik 2005 óta nem voltak ilyen sokan Olaszországban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?