Fejlesztés a királyhelmeci sürgősségi osztályon

királyhelmeci kórház
Királyhelmec |

Ünnepélyes keretek közt adták át a kórházban azt a multifunkciós, elektromoságyat és a hozzá tartozó monitort, melyet a sürgősségi osztályon fognak használni.  

Hencel Klára, a kórház igazgatója elmondta, az Első Lakás-takarékpénztárhoz (PSS) juttattak el idén támogatási kérelmet, melyben a sürgősségi osztály felszereltségének modernizációjához igényeltek hozzájárulást. A felajánlott kb. 10 ezer euróból a kórház megvásárolhatta aspeciális ágyat és monitort, melyet Imrich Béreš, a lakás-takarékpénztár elnöke adott át. Mint mondta, cégük, mely évente többször is adományoz hasonló nagyságrendben berendezéseket kórházaknak, már csak azért is szívesen segített a királyhelmeci egészségügyi intézménynek, mert tudatában vannak, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő régióban ennek kb. 60 ezer ember ellátásáról kell gondoskodnia. Tavaly például Kassán adtak át hordozható inkubátort, mely a koraszülöttek ellátását könnyítheti meg, most  Királyhelmecen segítettek, és később is szerveznek még akciókat. Hencel Klára hangsúlyozta, az adományt nagyra értékelik, mert a speciális ágy 35 év óta az első ilyen új kórházi ágy, melyet az intézmény megvásárolhatott. Mivel a sürgősségi osztályon a többi ágyat is fokozatosan szeretnék lecserélni, újabb támogatási kérelmeket jutattnak el a segíteni szándékozókhoz.

A királyhelmeci kórházban idén 550 ezer euróért – banki kölcsönből – vásároltak komputerzomográfot is, amely nagyon gyorsan, rendkívül részletes képet ad az egyes szervek és az érrendszer állapotáról, és több bonyolult vagy kellemetlen vizsgálat is kiváltható vele. A berendezést a legújabb AIDR 3D dóziscsökkentő technológiával látták el. A kórházban az elmúlt hónapokban 120 ezer euró költséggel felújították a rádiodiagnosztikai részleget: kicserélték a padlóburkolatot, az ajtókat és az ablakokat, valamint modernizálták a teljes villamosvezeték-hálózatot. Hasonló nagyságrendű felújítás ezen az osztályon legutóbb mintegy 20 évvel ezelőtt zajlott. A kórházban, egy korábbi sikeres pályázatnak köszönhetően a radiológiai, a computertomográfiai leleteket 24 órán belül kiértékelhetik úgy, hogy akülföldi orvosok egy telekommunikációs rendszer segítségével konzultálhatnak egymással a konkrét esetekről.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?