Babiš lemondását követelte több ezer tüntető Prágában

tüntetés csehország
Prága |

Andrej Babis cseh miniszterelnök lemondását követelte több ezer tüntető csütörtök este a prágai Vencel téren és több cseh nagyváros központjában.

A tüntetők szerint elfogadhatatlan, hogy a cseh kormány élén olyan személy álljon, aki ellen büntetőeljárást folytat a rendőrség az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanúja miatt.

Andrej Babis ellen a Gólyafészek szabadidőközpont ügyében folyik eljárás. A parlament alsóháza januárban Babis képviselői mentességét is megvonta, hogy szabad kezet adjon a hatóságoknak az ügy kivizsgálásához.

A kormányfő elleni megmozdulást az AUVA civil csoport szervezte, amelynek az év folyamán már számos hasonló akciója volt.

A mostani tüntetés reagálás azokra az új információkra, amelyek a Gólyafészek-ügyben a héten kerültek nyilvánosságra. Prágában a tüntetésen több ellenzéki politikus is megjelent, felszólalásaikban élesen bírálták a kormányfőt, és szintén követelték távozását a politikai életből.

A Seznam Zprávy független cseh hírportálnak sikerült kapcsolatba lépnie a kormányfő Svájcban élő fiával, ifjabb Andrej Babissal, aki a riportereknek elmondta: akarata ellenére a Krím-félszigetre vitték korábban, hogy ne tanúskodhasson a Gólyafészek-ügyben, amely miatt ellene is büntetőeljárás van folyamatban.

A cseh miniszterelnök a rejtett kamerával felvett nyilatkozatra reagálva azt mondta, fia pszichés betegségben szenved, képtelen a tanúvallomásra, ellenőrzés alatt kell tartani, szavainak nem lehet hinni. Szerinte fia kiránduláson volt Oroszországban, és onnan látogatott el a félszigetre.

Az ifjabb Babis viszont csütörtökön délelőtt a Seznam Zprávy szerkesztőségének küldött e-mailben azt mondta: apja hazudik, és kapcsolatba akar lépni a cseh rendőrséggel, hogy tisztázza a helyzetet. 

A cseh rendőrség és az ügyészség közölte: újra vizsgálódnak az ügyben, részleteket pedig péntekre ígértek. A helyzetet bonyolítja, hogy a fiatal Babis svájci állampolgár, nincs cseh állampolgársága, ami megnehezíti a hivatalos eljárást.

A Gólyafészket építtető cég korábban az Agrofert holdinghoz tartozott, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babis volt. A szabadidőközpont építésekor, 2007-2008-ban azonban a cég ismeretlen tulajdonba került, és kisebb vállalkozásként jogosultságot szerzett az ilyen vállalatok számára kiírt EU-támogatásra. Amennyiben a Gólyafészek az Agrofert része maradt volna, nagyvállalatként nagy valószínűséggel nem kapott volna uniós támogatást. A cég a pályázatban megszabott határidő letelte után ismét az Agrofert része lett.

Az építtető cég utódja, az Imoba idén júniusban már visszafizette az államnak az 50 millió koronás (csaknem 620 millió forintos) támogatást.

A cseh parlament felsőháza, a szenátus csütörtökön határozatban követelte, hogy az ügy tisztázásáig Babis távozzon a kormányból. A képviselőházban az ellenzék rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte a Gólyafészek-ügy miatt. Az ülést a testület elnökének döntése szerint jövő pénteken meg is tartják.

Milos Zeman államfő a fejleményekre reagálva csütörtökön este a Barrandov kereskedelmi televíziónak nyilatkozva azt mondta: amennyiben a képviselőház megvonná a bizalmat a kormánytól, ő újra Andrej Babist, mint a legutóbbi választáson győztes párt elnökét bízná meg a kormányalakítással

 Andrej Babis elutasítja az ellene felhozott vádakat, és szervezett politikai kampányról beszél, amelynek állítólag az a célja, hogy eltávolítsák őt a közéletből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?