Kiska cégének könyvelését az új bizonyítékok fényében ellenőrzik, állítja az ügyészség

Andrej Kiska
Pozsony |

Az újabb bizonyítékok és az aktuális helyzet miatt van szükség a KTAG, s. r. o., Poprad társaság könyvelése, valamint a lefoglalt dokumentumok ellenőrzésére, tájékoztatta az Eperjesi (Prešov) Kerületi Ügyészség a TASR hírügynökséget csütörtökön. Adócsalás gyanújával 2018 januárjában indítottak büntetőeljárást az ügyben.

„A nyomozó által a KTAG, s. r. o., Poprad cégnél november 7-én és 8-án elvégzett vizsgálati intézkedést semmi esetre sem nevezhetjük razziának” – közölte az ügyészség. A cég könyvelését ugyanis az ügyvezető önként adta át a nyomozó hatóságoknak.

Az ügyészség közleménye szerint a nyomozó egy elektrotechnikai szakemberrel közösen csak egy intézkedést hajtott végre: papír és elektronikus formában lefoglalta a vizsgált időszakra vonatkozó könyvelést, a számítástechnikai eszközök lefoglalása nélkül.

Kapcsolódó cikkünk

Még akkor is, ha a rendőrség csak a munkáját végzi, Andrej Kiska államfő szerint a hatósági eljárás sok kérdést vet fel. Rámutatott: a KTAG cég könyvelését, melynek ő és a testvére, Jaroslav Kiska a társtulajdonosai, korábban már kétszer megvizsgálták, és mindkét esetben azzal zárták le az ügyet, hogy nem történt törvénysértés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?