Danko megszólalt a plágiumvád kapcsán

andrej danko
Pozsony |

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) támogatni fogja a parlamenti ülés megnyitását, melyen az ellenzék megpróbálja majd leváltani Andrej Dankót (SNS), a parlament elnökét.

Danko bizalmi szavazásnak akarja alávetni magát házelnökként és koalíciós partnerként is. Ezt csütörtökön jelentette be egy parlamentben tartott sajtótájékoztatón.

A házelnök a koalíciós partnereket is fel fogja kérni, hogy támogassák az ülés megnyitását. Egyben elismerte, hogy a koalíción belül csorba esett a kölcsönös bizalmon.

„Semmilyen más lehetőségem nem marad, mint hogy a következő ülésen ismét bizalmat kérjek. A koalíció bizalma nélkül nem lehet kormányozni és dolgozni”

– hangsúlyozta Danko. 

 Elismételte, hogy a doktori értekezését a legjobb tudása szerint, tiszta lelkiismerettel készítette el.

„Összhangban az akkor érvényes előírásokkal és a kor technikai lehetőségeinek megfelelően”

– tette hozzá. Danko bízik benne, hogy továbbra is jogállamban élünk, és hogy egy újságcikk vagy egy Facebook-bejegyzés alapján nem lehet egy embert indokolatlanul megvádolni, elítélni és kivégezni.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?