A GDP felpörgését a pénztárcánk is megérzi

Pozsony |

Szlovákiában három éve nem látott sebességbe kapcsolt a gazdaság növekedési üteme, ami a foglalkoztatottságra is pozitív hatással van. A lakosságnak egyre több az elkölthető pénze, a növekvő kereslet miatt azonban az árak is egyre gyorsabban nőnek.

Szlovákia bruttó hazai terméke (GDP) az idei harmadik negyedévben 4,6 százalékkal nőtt – derül ki a Statisztikai Hivatal most közzétett gyorsjelentéséből.

A gazdaság ilyen látványos bővülésére 2015 óta nem volt példa Szlovákiában

– nyilatkozta Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. A gazdasági növekedés – Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője szerint – a foglalkoztatottságon is meglátszik. A harmadik negyedévben 2,431 millió embernek volt munkája, nagyjából 2 százalékkal, vagyis csaknem 50 ezerrel többnek, mint egy évvel ezelőtt.

„Szlovákia számára rossz hír ugyanakkor, hogy a legfontosabb kereskedelmi partnerének számító Németország gazdasága már csak árnyéka tavalyi önmagának” – mondta Muchová. A harmadik negyedévben negyedéves alapon 0,2%-kal zsugorodott a német GDP, ezzel pedig az éves növekedési ütem 1,1%-ra lassult. Legutóbb 2013-ban érkeztek ilyen gyenge adatok Németországból. A németekkel szemben Magyarország azonban újra meglepte az elemzőket. A harmadik negyedévben 5%-kal bővült a magyar gazdaság. Az idei éves átlagos magyar növekedés akár4,5%felettislehet, ami 14 éve nem látott ütemet jelent.

A lakossági jövedelmek bővülése felpörgette a fogyasztást is, a szlovákiai kiskereskedelem bevételei csaknem 4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. „Mindezt figyelembe véve, nem csoda, hogy a gazdasági növekedés egyik legfontosabb motorjának is ma már a lakossági fogyasztás számít” – tette hozzá Muchová, aki szerint mindez az árakon is meglátszik.

A Statisztikai Hivatal szerint októberben 2,5 százalékkal volt magasabb az átlagos árszint az egy évvel korábbinál.

Éves szinten a legnagyobb árugrást a közlekedésben mérték, ami elsősorban a drágább üzemanyagok számlájára írható. Csaknem 4 százalékkal fizetünk többet azonban az éttermekben és szállodákban, 2,4 százalékkal nőttek a rezsiköltségek, az élelmiszerek pedig átlagosan 2,3 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel ezelőtt. Drágultak azonban az egészségügyi szolgáltatások, az oktatás valamint az alkohol és a cigaretta is.

Érdekes eredményeket hozott a havi összehasonlítás is. „Míg a gyümölcsök ára októberben csaknem 16 százalékkal csökkent az egy hónappal korábbihoz képest, a zöldségárak több mint 11 százalékkal nőttek” – mondta Koršňák. A gyümölcs áreséséhez elsősorban a mandarin járult hozzá, amelynek az ára az elmúlt hónapban több mint 42 százalékkal esett vissza, olcsóbban juthatunk hozzá azonban a citromhoz (34%-os áresés) és az almához (9%) is. A zöldségek drágulásáért a legnagyobb mértékben a paradicsom a felelős, amelynek az ára egy hónap alatt 48 százalékkal nőtt, 22 százalékkal drágult azonban a paprika és csaknem 9 százalékkal a hagyma is. A karfiol és a burgonya ára ennél kisebb mértékben nőtt, míg az uborka, a petrezselyem és több más zöldség ára is csökkent. A harmadik negyedév gazdasági adatairól szóló részletes jelentését a Statisztikai Hivatal december 7-én teszi közzé. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?