Keleti választás – kevés változás

Keleti választás
Ung-vidék/Bodrogköz |

Meg tudta őrizni posztját a legtöbb polgármester a két keleti régió magyarlakta településein, mint ahogyan 2010-ben és 2014-ben is.

 

A Tőketerebesi járás magyarlakta települései közül Ágcsernyőben, Bacskában, Báriban, Battyánban, Bélyben, Bodrogszerdahelyen, Bolyban, Borsiban, Csarnahón, Dobrán, Kisgéresben, Királyhelmecen, Kiskövesden, Leleszen, Nagygéresben, Nagykövesden, Nagytárkányban, Őrösben, Perbenyikben, Pólyánban, Radban, Szentesben, Szinyérben, Szőlőskén, Szomotoron, Szürnyegen, Újhelyben, Tiszacsernyőben és Zemplénben a településeket az eddigi polgármesterek irányítják tovább. Kistárkányban szintén a helyén maradt a falut vezető polgármester, de Bálint Csilla (MKP) nem négy évvel ezelőtt, hanem Petrik Árpád halála után, időközi választásokon szerzett mandátumot, melyet most megőrzött. Több polgármester úgy diadalmaskodott, hogy a négy évvel ezelőttihez képest másik párt színeiben indult, például az ágcsernyői Jámbor László, a dobrai Csoma Miklós, a perbenyiki Fedor Ernő és a radi Mozsár Mária a Híd jelöltje volt, a változtatás eredményt hozott. Kilenc falunak új vezetője lesz: Báriban Ľudovít Sütő (független), Bodrogszögben Štefan Čoros (MKP), Imregen Marek Balogh (független), Kistoronyán Jozef Drigan (független), Ladmócon Michal Magura (független), Szentmárián Mátyás Erzsébet (független), Szolnocskában Sajkó Mária (Híd), Vékén Kulcsár Zsolt (MKP), Zétényben pedig Kukó Miklós (MKP). Ez utóbbi településen idén már nem volt ott az indulók között a falut 1986 óta vezető Saxon Zoltán, mint ahogyan a korábban Vékét vezető Kajla János, a Bárit irányító Csizmadia Albert, a Szolnocskát vezető Kresztyánko László, valamint a Bodrogszög polgármesteri posztját hosszú ideig betöltő Balogh Éva sem. A szentmáriai Hornyák István (MKP) és a ladmóci Szabó Erzsébet (MKP) pedig most legyőzőre talált. A korábban ugyancsak polgármesterként dolgozó bolyi Illés László (MKP), a radi Liska László (Smer) vagy a perbenyiki Fülöp Pál (OĽaNO) idén is jelöltette magát, de egyikük sem tudta visszaszerezni posztját. Az Ungvidéki települések közül csak két községnek lesz új polgármestere. A Kaposkelecsényt irányító Molnár Károly (Híd) a hét végén Varga Tibor (MKP) személyében legyőzőre talált, a Csicser élén hosszú évtizedekig álló Varga Imre helyét, aki már nem jelöltette magát a tisztségre, korábbi alpolgármestere, Hajdók Vince (MKP) veszi át. Abarát, Bajánházát, Bést, Budaházát, Deregnyőt, Dobóruszkát, Hegyit, Iskét, Kisráskát, Mátyócvajkócot, Mokcsamogyoróst, Nagyráskát, Nagyszelmencet, Szirénfalvát és Vajánt ugyanazok vezethetik, akik négy évvel ezelőtt is mandátumot szereztek. Közülük 11-en a Híd, 3-an pedig az MKP színeiben mérettették meg magukat, sikerrel. A két bodrogközi és az egy Ung-vidéki várost ugyanaz vezeti, akik korábban, Királyhelmecet Pataky Károly (Híd), Tiszacsernyőt Marta Vozáriková (Híd), Nagykapost Petrikán Péter (független). Posztjukon maradtak a járási székhelyek vezetői, a tőketerebesi Marek Čižmár (független) és a nagymihályi Viliam Záhorčák (Smer, SNS, Híd, SZS).

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?