Rekordáron, több mint 50 millió dollárért kelt el egy rózsaszín gyémánt

Pink Legacy
Genf |

Rekordáron, több mint 50 millió dollárért kelt el a Pink Legacy elnevezésű rózsaszín gyémánt - közölte a Christie's aukciósház a kedd esti árverés után. Rózsaszín gyémánt karátjáért még soha nem fizettek ennyit a Christie's szerint.

 

Az új tulajdonos Harry Winston neves amerikai ékszerész lett.

Az aukciósház előzetesen 30-50 millió dollárt várt a majdnem 19 karátos, négyzetes csiszolású kőért, melynek színintenzitása - ami arra utal, hogy milyen erősen mutatkozik meg a szín a gyémántban - "élénk fantázia", a lehető legjobb.

A drágakő hosszú ideig a De Beers bányakonszern egykori tulajdonosa, az Oppenheimer család birtokában volt. Több mint száz éve találták Dél-Afrikában, és valószínűleg az 1920-as években munkálták meg, azóta nem változtattak rajta. Az eladó kilétét az aukciósház nem hozta nyilvánosságra.

A drágakő a Christie's őszi genfi ékszeraukciójának fénypontja volt, a megjelentek tapsban törtek ki a leütési ár elhangzásakor. A kő végül a járulékokkal együtt 50,375 millió dollárért kelt el.

 

Rahul Kadakia, a Christie's ékszerosztályának nemzetközi vezetője szerint az aukciósház 251 éves történetében csak négy élénkrózsaszín gyémántot adott el, melyek tíz karátnál többet nyomtak.

"A kő a gyémántok Leonardo da Vincije" - mondta Francois Curiel, a Christie's franciaországi elnöke.

A Pink Legacy karátonkénti eladási ára 2,6 millió dollár lett, megdöntve az eddigi világrekordot, amit egy sokkal nagyobb, több mint 50 karátos rózsaszín kő tartott 2,1 dolláros karátonkénti árral - mondta Curiel.

Az ékszerárverés szerdán folytatódik, licitálni lehet többek között Marie Antoinette francia királynő egyik ékszerére, mely kétszáz éve nem volt nyilvánosan látható.

Egy másik aukciós világrekord is született: 3,9 millió svájci frankért cserélt gazdát kedden egy genfi aukción egy egyedülálló Patek Philippe vintage karóra.

Az aukciót bonyolító Sotheby's közlése szerint a svájci óragyártó műhelyből 1952-ben kikerült öröknaptáras karórát 1956-ban vásárolták a londoni Asprey luxusüzletben, amely története során ezt az egyetlen darabot kínálta eladásra ebből a modellből.

A keddi aukció, amelynek sztárja kétségtelenül a The Asprey néven emlegetett darab volt, csaknem 250 kar- és zsebórát vonultatott fel, köztük Cartier-, Rolex- és Vacheron Constantin-kreációkat.

A Patek Philippe-karóra korábbi tulajdonosa egy 2006-os aukción tett szert az óraritkaságra az akkor rekordot jelentő 2,2 millió svájci frankért. A mostani árverést megelőzően 2-4 millió svájci frank közé becsülték a leütési árát.

Az óra új tulajdonosának kiléte egyelőre nem ismert, de a győztes licitáló egy fiatal ázsiai nő volt, aki a terem hátsó sorában ült és kínaiul beszélt a telefonjába.

A The Asprey eredeti tulajdonosa, akinek R. C. monogramját az óra sárgaarany hátlapjába is belevésték, valószínűleg 21. születésnapjára kapta az órát.

Az aukciót megelőzően Ázsia-szerte és Dubajban is bemutatott karórának barna bőrszíja van, és az öröknaptár mellett stoppermechanizmust is beleépítettek.

A Sotheby's szerint az óraaukció 12,2 millió svájci frank bevételt hozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?