Ismét nem sikerült kormányt alakítani Svédországban

Ulf Kristersson
Stockholm |

Elvesztette a bizalmi szavazást Ulf Kristersson, a jobbközép blokk vezetője a svéd parlamentben szerdán, így tovább mélyül a szeptemberi választások után kialakult kormányválság a skandináv országban - jelentették hírügynökségek.

 

A konzervatív Mérsékelt Párt vezetőjének a jelöltségét a 349 képviselőből 154 támogatta, 195-en azonban ellene szavaztak, így Svédországnak továbbra sincs miniszterelnöke.

Az ország törvényei értelmében Andreas Norlén, a parlament elnöke további három alkalommal javasolhat valakit a miniszterelnöki tisztségre, ezek után új választásokat kell kiírnia.

Elemzők attól tartanak, ha az utóbbi történik, az elsősorban a radikális Svéd Demokraták (SD) erősödését szolgálja majd. A bevándorlásellenes párt a szeptember 9-i választásokon 5 százalékponttal szerzett több szavazatot a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest, így a mostani 62 képviselői helyével sokan a mérleg nyelvének tartják a kormányválságban.

A szerdai bizalmi szavazás előtt Kristersson jobbközép blokkjának két pártja, a Centrum Párt és a Liberálisok már bejelentették, nem hajlandóak támogatni egykori szövetségesük jelölését, mert Kristersson a szavazás során számít az SD támogatására.

"A Centrum Párt semmiféle próbálkozást nem támogat, amely nacionalista, populista pártot döntő helyzetbe hozna" - jelentette ki a párt vezetője, Annie Lööf.

Kristersson a Kereszténydemokratákkal szeretett volna kisebbségi kormányt alakítani, ezt a számítását húzta keresztül a szavazás eredménye. A konzervatív pártvezető sokak szerint azt remélte, hogy ha blokkjának két egykori szövetségese nem is támogatja majd, ellene sem fog szavazni, mert a svéd törvények nem írják elő, hogy a miniszterelnököt abszolút többséggel kell megválasztani, csupán azt szabják feltételül, hogy ne szavazzon ellene abszolút többség.

Kapcsolódó cikkünk

A Svéd Demokraták már korábban bejelentették, hogy egyetlen olyan kormányt sem fognak támogatni, amely nem biztosít jogot nekik a politikai élet befolyásolására.

Svédországban a parlamenti választások után a parlamentnek kötelező bizalmi szavazást tartania a kormányfő személyéről.

A képviselők többsége a választások után egyszer már megvonta a bizalmát Stefan Löfven szociáldemokrata miniszterelnöktől, ahogy Kristersson is másodszor próbálkozik a szeptember 9-i választások óta.

A választásokon a baloldali blokk, a svéd Zöld Párttal koalícióban kormányzó Svéd Szociáldemokrata Párt, illetve a Baloldali Párt együttese 144 képviselői helyet szerzett meg, míg a konzervatív Mérsékelt Párt, a Centrum Párt, a Kereszténydemokraták és a Liberálisok - Szövetségként ismert - jobbközép koalíciója 143-at.

Elemzők szerint a mostani svéd válság iskolapéldája annak a helyzetnek, hogyan válhatnak a radikális pártok "királycsinálóvá" a parlamentbe való bekerülésük után, jelenleg ugyanis a jobbközép blokk és a baloldali blokk után az SD már a harmadik legnagyobb erő a svéd politikai életben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?