Csodagyerekek

Bár nem szól a zene, az örsújfalui házba belépve, ahová a család Komáromból költözött, mégis minden rögvest arról árulkodik, hogy zenészek közé keveredtünk. Egyik sarokban dob, a másikban gitár, arrébb még egy. Áron közli, hogy két zenész van a családban, de Dávid kijavítja, mondván, a nagyapa is zenész volt. „Amatőr, Németországban muzsikált, volt egy regionális zenekara; a dobon kívül minden hangszeren játszott.” Érdekes, amit hallok, hiszen az unoka kiskorától épp a dob bűvöletében él. „Apunak is volt tehetsége, mindig zeneközelben mozgott. A művészi gének nem véletlenek. Anyuka táncot, balettet tanít. Amikor megszülettem, a zene mindenhol ott volt körülöttem, s a papával, zenészbarátaival, komáromi muzsikusokkal fel is léptem. Így kezdődött, és gyorsan ment minden, mert összeismerkedtünk egy csomó muzsikussal.”

Összeáll a családi zenekar

A hétéves Áron is elindult Dávid nyomdokaiban, és a napnál világosabb, hogy nemsokára Simon is követni fogja őket. „Megváltozott a világ – mondja az apuka. – Két tehetséges gyerek, tizenhárom év korkülönbséggel, de hihetetlen eltérés látszik a lehetőségekben azokhoz képest, amelyek Dávid indulásakor voltak. Ha valakinek elmondtuk, hogy Dávid óvodásként Pesten tanul Jávori Vilmosnál, csak hümmögött, hogy ez óriási dolog. Ma arról beszélünk, hogy évente egyszer-kétszer elmegyünk Amerikába. Ennyire felgyorsult a világ.”

„Jól látható a különbség – teszi hozzá Andrea, az édesanya. – Ha zenét akartunk hallani, jártuk a klubokat, mert nem volt internet. Szerényen éltünk egy kis lakásban, de mindenhová, ahol valami érdekes történt, elmentünk Dáviddal. Rengeteg energia, pénz ráment, de sok tapasztalatot gyűjtött, és mindenkit elkápráztatott, hogy kicsi korától úgy dobolt, mint egy nagy zenész. Áronnak már megvan a lehetősége, és csüng Dávidon, aki jó testvér. Büszke vagyok a három fiúra. Dávid végtelen türelemmel pátyolgatja a kicsiket, focizik, játszik velük, viszi Áront biciklin Komáromba kosárlabdára, nem mondja soha, hogy »nekem ez a gyerek nyűg«, éppen ellenkezőleg.”

Richard Bona és Quincy Jones Áron basszusgitárján

Áron imádja a bátyját, de őt mégsem a dob varázsolta el. Dávid szobájában, amely olyan, mint egy elvarázsolt kastély, tele kincsekkel, basszusgitárt vett a kezébe. „Amikor megláttam Dávid basszusgitárját, kérdeztem, hogy mi az, és kértem, hogy kipróbálhassam. Azonnal megtetszett. – És rögtön tudtál is játszani? – nézek a kisfiúra, mire szerényen hárít: – Azért nem annyira. Játszogattam, s aztán kaptam a Jézuskától egy kisebbet.”

Ez még mindig megvan, de már egy új gitár készül Áronnak, méretre. „A Los Angeles-i zenei vásárban felajánlották, hogy három hónap alatt készítenek Áronnak egy, a virtuóz technikájáról ismert Jaco Pastorius hangszeréhez hasonló gitárt méretre – magyarázza az apuka. – De mivel sok megrendelésük volt, s azóta átköltöztek egy nagyobb gyárba, még nem váltották be az ígéretet. Kaptunk sok más ajánlatot, márkás cégektől, és közben Áron is nőtt egy kicsit. Versenyfutás az idővel, hogy vajon ki készít a kezére hangszert, mert boltban ez a meglévő a legkisebb.”

A gitáron lévő írást nem tudom kisilabizálni. „A világhírű basszusgitáros, Richard Bona írta alá, akivel Radics Giginél találkoztunk. Dávid Áronnal készített egy dalt, és Dávid bemutatta neki. Ez a gitár akkor volt új, s valaki gyorsan előkapott egy filctollat, hogy írja alá. Másnap meg Quincy Jones szignálta.” Ezért a hangszer ereklyének számít. Áron mindjárt kapott is egy másikat, azon gyakorolgat, nehogy lekopjon az autogram.

Ki tud jobban zenélni?

Hiába mondom a sugárzó és huncut szemű testvérkének – aki fegyelmezetten, csendesen viselkedik, ám anyukája szerint kis betyár–, hogy ne nézzen a bátyjára, de így is rávágja a kérdésemre, hogy Dávid. „Lehet, hogy nem sokáig” – jegyzi meg a nagyobbik, s beleegyezően bólogat arra a közbevetésemre, hogy akkor sem fog fájni a szíve.

Áron a zene mellett tehetséges sportoló. Kosarazott, jól focizik, most állítja, hogy floorballra, avagy palánklabdára fog járni. De a kezére nagyon kell vigyáznia, ezt már tudja. Dávid is imádta a sportot, focizott, s 15 éves koráig ügyesen kosarazott az iskolai csapatban, ahol amerikai tanáruk volt.

Dávidról annak idején rengeteget írtak. Az az érzésem, hogy már a gyerekkocsiban is ritmusra mozgott a keze, s nem járok messze az igazságtól, mert nagymamájánál a fazekakon dobolt. Édesapja meséli, hogy az óvó néni egy napon meg is kérdezte, hogy »mi van ezzel a gyerekkel? – kitolja az udvarra a talicskát, megfordítja, és veri, mintha dobolna«. Négyévesen volt az első koncertje saját zenekarával, a Hodek Dávid Banddel, hatévesen kassai és keleti zenészekkel játszott. Hétévesen pozsonyi dzsesszzenészekkel, Oskar Rózsával meg a Radio Banddel lépett fel; Radovan Tariškáékkal – öccsével, Áronnal együtt – ma is koncertezik. „Bejártam a környéket, Magyarországot is. Ez volt az előnye, hogy Komáromban születtem, magyarul és szlovákul is tudok”– meséli Dávid. Érdeklődésemre hozzáteszi, hogy az iskola sem szorult közben háttérbe, a sok program nem lehetett kifogás.

Segítőkész tanárok

Andrea, az anyuka a kávét hozva közbeszól: „Egyéni tanterve volt. Úgy beszéltük meg a tanárokkal, hogy ha sokat fog hiányozni, különbözeti vizsgát tesz, de mi mindig igyekeztünk, hogy ne kelljen pótolni, ha lehet, ott legyen az iskolában. Ha az első órán nem is, de a másodiktól már ott ült. Jó diák volt, nem lustálkodott, megmagyaráztuk neki, hogy ha fáradt is, jó, ha ott van, valami csak ráragad. A tanárok értékelik is, ha nem él vissza azzal, hogy nem kell mennie. Egyébként a tanárok segítőkészek voltak.”

Dávid az alapiskola végeztével két évig a komáromi gimnáziumba járt. „Bár ott is egyéni tantervem volt, a szüleimmel úgy döntöttünk, hogy átlépek konzervatóriumba. Letettem a vizsgát az első két évfolyamból, aztán egy év alatt elvégeztem a harmadikat és a negyediket.” Próbálom elképzelni, hogy egy csodagyerek számára milyen az iskola, de nem megy. A zsenikben benne él a zene. Annyira jutok, hogy az elméletet azért nekik is el kell sajátítaniuk. Dávid helyesel:„Maga a muzikalitás adottság, de egy Beethoven-szonátát nem lehet csak úgy a semmiből kielemezni, azt tanulni kellett. Magát a muzsikálást nem. És a konziban nem lehetett csak dobolni: ütős tagozat volt, tehát új hangszereken is meg kellett tanulni játszani; ez volt a nehezebb része.”

Külföldön is muzsikálnak

Itthon, Magyarországon és Európa-szerte sok ismert zenésszel és együttessel lépett fel szólóban és V4 JAZZ nevű zenekarával. Díjakat nyert, s olyan mesterek nyilatkoztak róla elismerően, mint John Pattituci, Poogie Bell, Jojo Mayer, Chris Dave. Dávid dzsesszel kezdte, ma is hű maradt ehhez a műfajhoz, valamint az afroamerikai, azaz a „fekete” zenéhez. „A környéken már mindenkivel muzsikáltam, akivel szerettem volna, és hála istennek külföldön is sokat zenélek. Olyan helyeken lépek fel, ahol élvezet – mondja, amikor megkérdezem, hogy 21 évesen, 16 évi aktív zenélés után hol tart most. Mert köztudott, hogy nemcsak dobol, hanem zeneszerző és producer is. – Kiskoromban apunak a számítógépén gagyi zenéket szereztem, nekem az olyan volt, mint egy számítógépes játék. Amikor megkaptam az első saját gépemet, elkezdtem komolyabban foglalkozni vele.”

Nem minden zenész lesz producer, Dávid már fiatalon az. Ehhez az is kellett – magyarázza –, hogy már kisgyerekként kezdje, s az osztálytársai más zenét hallgattak, mint ő. „Abban az időben behatolt Európába a hiphop, erős volt az amerikai befolyás, ebben megtaláltam azt, ami tetszett nekem, s úgy éreztem, hogy miért ne foglalkozzam vele amellett, hogy dzsesszt játszom. Így lassacskán elindultam ezen a két úton, s rájöttem, hogy nem is kettő, hanem egy és ugyanaz. Sok zenész, akiket ismerek, ugyancsak ezzel foglalkozik.”

Amerikát is megjárták

Dávid mellett már a kis Áron is elindult a hírnév felé. Mindketten megjárták Amerikát. Dávidot egy jó barátja és mentora, a tengerentúlon élő Fodor Péter segítette 16 évesen kiutazni New Yorkba – amely máig nagy szerelme –, hogy zenei ismereteinek mélyítésén kívül a nyelvet is gyakorolja. Második útja során a mentor korai és hirtelen halála miatt kalandos napokat élt meg, nem kis bátorság és lélekjelenlétre volt szüksége az idegen világban.

A fivérek interneten megjelent felvételére, amelyen Dávid dobol, Áron pedig gitározik, világhírű zenészek figyeltek fel. Áron januárban meghívást kapott a legnagyobb zenei kiállításra, a Los Angelesben rendezett NAMM Show-ra, ahol világsztárokkal, többek között Bootsy Collins basszusgitárossal és a dzsessz, a funk, a soul, az R’n’B számos nagymesterével találkozhatott. Nemcsak Áron volt elragadtatva: a nagyokat éppúgy elvarázsolta a kis zseni tehetsége.

Szöveg Urbán Klára

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!