Matej Tóth lett a 2018-as év atlétája

Matej Tóth

Hatodszor lett az év atlétája Szlovákiában Matej Tóth. A 35 éves gyalogló elsöprő fölénnyel nyerte a szokásos év végi ankétot, a lehetséges 650-ből 631 pontot szerzett a szakemberek szavazásán. 
 

Elsőségével beérte az örökranglistán a kalapácsvető Libor Charfreitagot. „Nagyon elégedett vagyok az évemmel. Nem voltak nagy ambícióink, nem is álmodtunk az Eb-ezüstről – mondta a berlini 50 km-es távon elért dobogós helyéről Tóth. – Kezdetben csak az volt a cél, hogy lepésről lépésre visszatérjek az elitbe. Aztán mivel jól teljesítettem, nagyobbak lettek az elvárások. Bár az arany nem jött össze, a második helyet is értékelni kell.”


A verseny lefolyásának fényében pedig mindenképp, Tóth ugyanis a 40. kilometernél úgy érezte, esélye sincs az éremre. Végül azonban túllendült a holtponton, és második lett, a célba érve pedig olyan érzelmek öntötték el, amilyenek már rég nem. „Öröm, megkönnyebbülés és az is átfutott az agyamon, hogy egy éve egyáltalán nem sportos dolgokat oldottam” – emlékszik vissza a megpróbáltatásaira Tóth.
A nyitrai atléta elárulta lapunknak, nagyon jólesett neki, ahogy az „ügye” (a biológiai útlevelében felbukkanó anomáliák miatt csak hosszas huzavona után kapta vissza versenyzői engedélyét) után fogadták a riválisai. „Nagyon örültem, ellenfeleim milyen szeretettel fogadtak, hogy végre újra versenyezhetünk egymással. Egyetlen negatív reakcióval sem találkoztam részükről. Azóta néhányan már megkerestek, akiknek hasonló gondjaik támadtak a biológiai útlevelükkel, ők tanácsokat, szakemberek elérhetőségét kérik, amiben nagyon szívesen segítek.”
Tóthot is nagyon sokan támogatták, elsősorban miattuk döntött úgy, hogy Berlin után is folytatja a versenyzést. „Gyakorlatilag az összes üzenet, gratuláció azzal végződött, hogy gyerünk, megyünk tovább, mutasd meg még mindenkinek az olimpián is. Mindent megteszek, hogy a szervezetem kibírja még ezt a két évet.”


Ha ez így lesz, Charfreitag emlegetett csúcsa veszélybe fog kerülni, bár Maťo Tóth eddig sem rangsorolta ankételsőségeit. „Azokat a győzelmeket, amikor érmes voltam valamilyen eseményen, természetesen többre értékelem, az olimpia utáni elsőség például várható volt. De minél több jobb helyezésem van egy évben, annál nagyobb a jelentősége számomra a szavazásokon való szereplésnek. Igaz, a mostani pedig az egyéves kihagyás miatt értékes. De természetesen nem ez motivál a gyaloglásban, hanem hogy örömet szerezzek azoknak, akik bíznak bennem.”
Tóth mögött a sprinter Ján Volko végzett a második helyen, a gyalogló  Mária Katerinka Czaková a harmadikon. A legjobb edző Tóth és Czaková mestere, Matej Spišiak lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?