A Monaco vezetése védelmébe vette Thierry Henryt

Thierry Henry

A francia labdarúgó-bajnokságban kiesőhelyen álló AS Monaco tulajdonosai védelmükbe vették Thierry Henry vezetőedzőt, akinek a hatodik mérkőzésén is nyeretlen maradt a csapat.

A Monacót legutóbb vasárnap este 4-0-ra győzte le a címvédő Paris Saint-Germain, és Vagyim Vasziljev alelnök a hazai vereség után azt nyilatkozta, nem akarnak nyomást helyezni az egy hónapja kinevezett trénerre.

"Hosszú távra érkezett a klubhoz, nem tűzoltásra szerződtettük" - mondta az alelnök, aki szerint a gyenge teljesítmény hátterében leginkább az áll, hogy sok a sérültjük, a nyár folyamán pedig több meghatározó játékost is eladtak.

"Soha nem volt még egyszerre ennyi sérültünk, ráadásul hiányzik az önbizalom, és szerencsénk sincs" - jelentette ki Vasziljev.

A játékosként világ- és Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes Henry a portugál Leonardo Jardimtól vette át a vezetőedzői posztot október 13-án, azóta két döntetlen mellett négy vereséget könyvelhetett el a hercegségbeli együttes.

A Monaco az előző idényben ezüstérmes volt a 20 csapatos francia bajnokságban, amelyben most 13 forduló után a 19. helyen áll. A BL-ből már kiesett, miután négy forduló alatt csupán egy pontot szerzett csoportjában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?