Hátborzongató történetek Huszármajorból

Huszármajor

Ijesztő történetek kötődnek Huszármajorhoz, a Nyitra járásbeli Abaszálláshoz (Lehota) tartozó kis településhez.

 

A legrégibbek a 19. században születtek, szájról szájra terjedtek, és több forrásban is fellelhetők. Ezért is hisz bennük e történetek legjobb ismerője, Ondrej Práznovský, Abaszállás egykori polgármestere.

Különösen az egyik félelmetes, amely miatt szlovákul Krvavé Šenkyre keresztelték át a falut.

Némelyik történethez hozzáadtak ezt-azt, kiszínezték, de a falunév a múlthoz kötődik, és a kereskedők utazásaihoz kapcsolódik. Milan Chmelár, Abaszállás jelenlegi polgármestere nem hisz a rémtörténetekben, ám – kicsit röstellve a dolgot – bevallja, hogy Krvavé Šenkyben (magyarul Véres Kocsmák) még sosem járt sötétben. „Ha valamire szükségem van, nappal megyek, éjszaka még nem jártam ott” – mondja.

 

A horrorisztikus esemény, amely miatt átkeresztelték a falut, 1848-ban játszódott le. Egy jókői (Dobrá Voda) uraság Galgócról Nyitrára tartott. Nem akart elidőzni Galgócon, de mivel a nyitrai városkapuk már zárva voltak, úgy döntött, valahol út közben megáll, szállást keres magának és kíséretének. A csapat egyik tagjának azonban vissza kellett térnie Galgócra, hogy megpatkoltassa a lovát. Az uraságot egy nagy kalapos, hatalmas ember szólította meg a kellemetlenül hideg időben, és az utazóknak szállást kínált a kocsmában. Szalmára fektette a szolgálókat, az uraságot betessékelte a kocsmába. Megkínálták vacsorával, borocskát is öntöttek neki. Megsajnálhatta az urat az egyik felszolgálólány, aki a fülébe súgta: ne igya meg a bort, mert mérgezett. Az úr megfogadta a tanácsot, és felment az emeleti szobába. Már le akart feküdni, amikor észrevette, hogy a lepedőn egy nagy véres folt van. Megijedt, és azonnal egy széket tett az ajtóhoz, amivel elbarikádozta magát. Éjfélkor fejszével próbálták betörni a zsiványok szobája ajtaját… Szerencsére épp akkor ért a kocsmához a lovát Galgócon megpatkoltatott szolga, azonnal riasztotta is az úr embereit, akik megmentették őt, a rablóvezért pedig elfogták. Átkutatták az egész kocsmaépületet, melynek pincéjében három lány mészbe rejtett holttestét találták meg. A legenda szerint a zsiványok Báthory Erzsébetnek szerezték és vitték a lányokat.

„Hát az úgy működött, hogy az arra járó vándoroknak előbb enni-inni adtak, majd elvágták a torkukat. A vagyont pedig azon nyomban megosztották” – elevenítette föl a múltat Ondrej Práznovský.

Sok ilyen történet él, és újak is születnek. Például az asszonyról, aki a kútban végezte. „Hűtlen volt a férjéhez, ezért beugrott a kútba. A szolgálók ugyan kihúzták őt, de haragos férje visszalökte” – mesélte a volt polgármester.

 

A legújabb sztori nyolc évvel ezelőtt tartotta izgalomban Nyitrát. Egy éjszaka állítólag egy taxis haladt át autójával a kísérteties Huszármajoron. Megállt, mert megpillantott egy feketébe öltözött asszonyt, aki magányosan álldogált az esőben az út szélén. Felkínálta neki, hogy elviszi egy darabon, s a hátsó ülésre ültette. A nő hallgatott, hiába próbált vele beszédbe elegyedni a taxis, kérdéseire nem kapott választ. A visszapillantó tükörbe nézett, hogy ellenőrizze, rendben van-e a nő, és csaknem megmerevedett a rémülettől. A hátsó ülés üres volt, de be volt kapcsolva a biztonsági öv, az ülés alatt pedig egy pocsolya keletkezett.

Hogy igaz-e a történet vagy sem, nem tudni, ám a babonás sofőrök, ha Huszármajoron hajtanak át, egyik kezükkel elengedik a kormánykereket, nehogy zárt kört alkossanak a testükkel…

Megerősítést nyert viszont az a rejtélyes tény, hogy Huszármajorban, vagy ha ijesztőbben jobban tetszik, Krvavé Šenkyben nem lehet telefonálni.

„Ez nagyon különös, de ezen a helyen soha sincs térerő. Itt nem lehet telefonálni. Huszármajoron innen és túl van térerő, de a faluban nincs” – mondta végezetül kicsit sejtelmesen Milan Chmelár. (TASR, ug)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?