Az utolsó percben megítélt tizenegyessel kaptak ki a komáromiak

komárom
Komárom |

Az utolsó percben megítélt tizenegyessel kaptak ki 2:1-re a komáromiak hazai pályán a bártfaiaktól a II. labdarúgóliga utolsó őszi fordulójában. A hazaiak is két büntetőt rúghattak a meccsen, de csak az egyiket értékesítették.

Eddigi jó szereplésüket nem tudták az év utolsó bajnokiján győzelemmel koronázni Jozef Olejník vezetőedző védencei, pedig nagyon igyekeztek. Igaz, az utolsó 3-4 mérkőzésükön objektív okai is voltak a csapat gyengébb teljesítményének. Három meghatározó játékos (Mikeš, Nurkovics, Domonkos) különböző okokból nem léphetett pályára, ami fontos pontokba került, s ez a tabellán is meglátszik.

A bártfaiak ellen a két kitűnő középpályás, Mikeš (tartós sérülés miatt) és Domonkos (az előző meccsen indokolatlanul kapott piros lap miatt) kényszerült kimaradni a csapatból.

A csaknem eseménytelen első negyedóra első támadását a bártfaiak vezették. A felezővonaltól induló jó átadás után a vendégek tízese, Staško lódult meg a labdával, de Slávik jó ütemben jött ki, és lábbal hárított. Néhány perccel később egy jobb oldali komáromi szöglet után a fejelni felfutott Ondrušt fejelés közben ajkon rúgta Lipták az ötös sarkán. A megítélt tizenegyest Nurkovics gyatrán a kapu közepébe rúgta, s a jobbra elmozduló Gmitter lábbal védeni tudott. Ez a nagyon rosszul rúgott büntető elbizonytalanította a komáromiakat, akik szokatlanul sok hibával játszottak, ez pedig bátorította a bártfaiakat. A vendégek vérszemet kaptak, s egyre bátrabban támadtak.

Az első félóra végén maradt ki a meccs egyik legnagyobb gólhelyzete. Gyors jobb oldali támadás után egy pontos keresztpasszal Staškót ugratták ki a bal oldalon, aki lehagyva a védőket futtában bombázott fölé. Szaporodtak a vendégek támadásai, a komáromi kapu többször forgott veszélyben, mint a vendégeké. Az első félidő utolsó negyedórájában kissé kiegyenlítődött a játék, s Mészáros és Nurkovics révén a komáromiak is veszélyeztettek. A vezetést azonban mégis a vendégek szerezték meg egy szöglet után. A 36. percben beívelt labda fejről fejre szállt, végül a legjobb helyen álló Horodník fejéről a komáromi kapuban kötött ki – 0:1.

A kapott gól felrázta a Duna-partiakat, Nurkovics többször is helyzetbe került, de vagy mellé lőtt, vagy Gmitter hárított. A 42. percben a vendégek egyik hátvédje a tizenhatoson belük visszahúzta Nurkovicsot, a játékvezető pedig a újra a 11-es pontra mutatott. A megítélt büntetőt Mészáros biztos lábbal a bal alsó sarokba lőtte – 1:1.

A második félidő kiegyenlített játékot hozott. Egy árnyalattal talán a komáromiak veszélyeztették többször a vendégek kapuját, de nem tudták megszerezni a vezetést. Az 50. percben Gmitter kifutott egy labdára, a kapu üres volt, amikor az egyik hátvéd lábáról a labda hátrapattant, Mészáros spiccel megtolta a kapu felé, de a berobbanó hátvéd a gólvonalról kivágta ki a labdát. A következő percekben a rendkívül aktív Mészáros András kétszer is közel volt a vezetés megszerzéséhez: az 52. percben három védő között tört be a tizenhatosra, már közel volt az ötös sarkához, egyértelműen visszahúzták a lábát, de a bírói sípszó elmaradt. Néhány perccel később a komáromiak 99-esének ismét volt egy helyzete, ám ejtése a kapufát súrolva ment mellé.

A komáromiak szinte a meccs végéig fölényben játszottak, gólt azonban nem tudtak kicsikarni. Már mindenki azt gondolta, hogy pontosztozkodás lesz. Végül nem lett, mert a bártfai védők felszabadító rúgásként előrevágtak egy labdát, amelyre Milunovics csapott le, egyedül tört kapura, egy csel után már lőni készült, amikor Popovics visszahúzta a lábát, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. Ezt Milunovics be is lőtte, s a vendégek eldöntötték a meccset – 1:2.

A látottak alapján a vereség nagyon keserű pirula volt a Duna-partiaknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?