Lassan, de nő a részvételi arány Kelet-Szlovákiában is

helyhatósági választások
Bodrogköz/Ung-vidék |

Amilyen eseménytelen volt az idei önkormányzati választásokat megelőző kampány Kelet-Szlováka településeinek többségében, olyan álmatagon folynak a szombati szavazások is.

A részvételi rekordok valószínűleg sem Királyhelmecen, sem Nagykaposon nem kerülnek veszélybe, ám úgy tűnik, az egyetlen polgármesterjelölt miatt a Bodrogköz központjában attól sem kell tartani, hogy a voksolás érdektelenségbe fullad. Információink szerint - bár szavazókörzetenként más és más a helyzet - estére mindkét kelet-szlovákiai városban meghaladta a részvétel a 25-25 %-ot. Nagykaposon, ahol hárman versengenek a polgármesteri posztért, folyamatosan érkeznek az emberek az urnákhoz, a választáson fiatalok és idősek egyaránt részt vesznek.

Úgy tűnik, az önkormányzati helyekért Királyhelmecen is nagy csata várható, mivel a választási kedv a délután folyamán ebben a városban is jelentősen javult - estére közel 30 %-os volt a részvétel . Volt olyan szavazó, aki csak este hat óra után jelezte, állapota miatt mozgóurnás szavazást igényel. Mint megtudtuk, a kérelem semmiféle jogszabályba nem ütközik, a törvények szerint mozgóurnát a szavazás napján, folyamatosan lehet igényelni. Nagykaposon a 12 önkormányzati helyért 49-en versengenek, Királyhelmecen a 11 posztra 26 jelölt van. Azokban a bodrogközi és Ung-vidéki településeken, amelyekben az egy-egy polgármesterjelölt miatt, vagy a rendkívül kevés képviselőjelölt miatt a választás gyakorlatilag már azelőtt eldőlt, mielőtt elkezdődött volna, a választókörzetek környékén délután és este még kisebb mozgást láttunk, mint a többi településen. Az, hogy a rendőrség kiemelt létszámmal biztosítja a helyhatósági választások zavartalan menetét, mindkét régióban érzékelhető volt.(leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?