Az európai védelemről egyeztet Macron és Trump Párizsban

trump macron
Párizs |

Az európai védelemről egyeztet szombaton a francia elnöki hivatalban Emmanuel Macron francia államfő Donald Trump amerikai elnökkel, aki az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumi ünnepségeire érkezett Párizsba.

A találkozó előtt a két ország vezetője baráti hangulatban üdvözölte egymást. Láthatón el kívánták oszlatni azt a polémiát, amely azután robbant ki a médiában, hogy az amerikai elnök péntek este, miután megérkezett a francia fővárosba, "sértőnek" nevezte a Twitteren Emmanuel Macronnak az önálló európai hadsereg létrehozására tett javaslatát

 "A népeink, hadseregeink közötti barátságot és azt a fantasztikus szolidaritást ünnepeljük most itt, amely köztünk, a legrégebbi szövetségesek között fennáll" - mondta a megbeszélés előtti nyilatkozatában a francia elnök. "Természetesen meg fogom vitatni Trump elnökkel az európai stratégiai képességekre és egy olyan Európára tett javaslatokat, amely jobban ki tudja venni a részét a NATO-ban a közös terhekből" - tette hozzá a francia elnök, de az európai hadsereg kérdésére nem tért ki. "Mindesetre nagyon örülök, hogy ismét itt fogadhatom barátomat, Trump elnököt" - hangsúlyozta Emmanuel Macron.

Donald Trump is megerősítette, hogy baráti viszonyt ápol francia kollégájával. 

"Nagyon sok téren sokban egyetértünk. Talán egyesek egész mást gondolnak, de sokban közös a véleményünk. Különösen értékelem amit a védelmi költségek megosztásáról mondott. Azt szeretnénk, ha Európa erős lenne, hatékonyan kell dolgoznunk Európa megerősítéséért, mindannyian ezt szeretnénk" - fogalmazott az amerikai elnök. 

Macron egy keddi rádióinterjúban beszélt arról, hogy Európának saját haderőre lenne szüksége. 

"Nem védjük meg az európaiakat, ha nem döntünk arról, hogy hozzunk létre egy valódi európai hadsereget" - hangoztatta a francia elnök, amire válaszként azt írta a Twitteren Donald Trump: "Macron francia elnök azt javasolja, hogy Európa állítson fel saját haderőt, hogy megvédje magát Amerikától, Kínától és Oroszországtól. Ez nagyon sértő, de talán Európa jobban tenné, ha kivenné méltó részét a NATO finanszírozásából, amelyet jelenleg jórészt Amerika áll!"

A találkozó előtt szombat reggel a francia elnöki hivatal a félreértések eloszlatására azt közölte, hogy Emmanuel Macron javaslata az európai hadseregről semmi esetre sem az Egyesült Államok ellen irányult, jóllehet a francia elnök másfél évvel ezelőtti megválasztása óta folyamatosan szorgalmazza a közös európai védelem megerősítését, amelyet a Donald Trump nyilatkozatai miatti amerikai stratégiai bizonytalansággal és kiszámíthatatlansággal indokol. 

A védelmi politikáról kirobbant vita hírmagyarázók szerint kiváló példa a két ország vezetője közötti baráti viszony ellenére meglévő mély nézeteltéréseknek a környezetvédelemről, az iráni nukleáris kérdésről, a külkereskedelmi kapcsolatokról és általában a világrend alakulásáról. 

Az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumán csaknem száz ország delegációja, köztük 72 állam- és kormányfő előtt vasárnap Emmanuel Macron a multilaterális világrend megőrzésért fog szót emelni, amit viszont az amerikai elnök elutasít. 

A megemlékezés egyik legfőbb eseménye vasárnap délelőtt a párizsi Diadalív alatti főhajtás lesz, amelyet követően Angela Merkel német kancellár, António Guterres ENSZ-főtikár és a francia elnök együtt fogják megnyitni a Béke Párizsi Fóruma elnevezésű háromnapos rendezvényt, de azon Donald Trump nem kíván részt venni.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?