Sáfár Anikó a derű színeiben

*

Mindig szép volt. Ezt mindenki látta. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmjeiben nem is volt nála izgatóbb, ha úgy tetszik: provokatívabb szépségű színésznő. Sáfár Anikó azonban egyáltalán nem foglalkozott ezzel. Okosan tette. A hivatása mindennél jobban érdekelte. Külföldi filmekben játszott, mert kikönyörögték, és busásan fizettek érte. Nem neki, az államnak!

Marasztalták is többször, de mindig hazajött. A családja a kinti sikereinél is fontosabb volt számára. Aztán jött a rendszerváltás, és ahogy ő mondja: likvidálták a szakmából. Megtörni nem tudták. Ma is sokat játszik. Csak nincs a kirakatban.

 

Ritkán látom mostanában.

Csodálkozik? A rendszerváltáskor légüres térbe kerültem. Azóta nagyon nehéz. Más volna a helyzet, ha olyan jelentkezős típus volnék. Csakhogy én nem mutogatom magam, hogy itt vagyok, hívjatok! Erre, úgy érzem, nincs is szükségem, hiszen ismerik a képességeimet. A politikai változás előtt két évvel, amikor férjhez mentem Berecz János elvtárshoz, sokan elfordultak tőlem. Azt hitték, hogy… mindegy, mit hittek! Harminc éve együtt vagyunk. És játszom is, igen, a legtöbbet vidéken. Szinte mindennap előadásom van az ország valamelyik pontján. De Komáromban is láthatott már a közönség. Cecília szerepébe ugrottam be a Csárdáskirálynőben.

 

Sebet tépek fel, ha megkérdezem, hogyan élte meg, amikor a házasságkötése után a szakma partvonalra tette?

Egyszer minden seb beheged. Különben is: ezen a pályán negyvenévesen már mindent tud magáról az ember. Nem hagyatkozik mások véleményére. Nem kérdezgeti folyton, hogy milyen vagyok, jó vagyok? Teljesen tisztában van magával, a női eszköztára minden kelléke megvan. Engem azért akartak annak idején külföldre vinni, mert azt mondták, ilyen fiatal, ilyen csinos, ilyen tehetséges egy személyben nincs. Külön-külön igen, csak azt fel kell tuningolni.

 

És miért nem ment el?

Érthetetlen, ugye? De csak azért, mert ma már könnyű elmenni. Akkor viszont nem volt visszaút. Ötéves szerződést kínáltak Amerikában. Ha elmegyek, öt évig nem látom a családomat. Bele is pusztultam volna. Hatvanötben Christian Jacques-kal dolgoztam. Ő fedezte fel Lollobrigidát. Ő is kivitt volna. Írt Alberto Lattuada, az olaszok neves rendezője, hogy filmszerepekkel vár, csak induljak már el. Én meg nem, az istenért sem mentem.

 

Egy névházasság segíthetett volna a helyzetén.

Ilyesmi meg sem fordult a fejemben. A kiskapuk sosem vonzottak. Hatvanegyezer forint lett a nyugdíjam, mert emelték háromezerrel. Sokan a szememre vetik, hogy miért nem intéztettem el Jánossal a Kossuth-díjat, hiszen ismert voltam, imádott az ország. Nekem ez eszembe sem jutott. És Jánosnak? – kérdezik. Neki sem. Mi nem azért szövetkeztünk, hogy ebből előnyöket szerezzünk, hanem mert szerettük, szeretjük egymást. Nem a hasznot kerestük. Ha a karrieremre gondoltam volna, akkor filmrendezőhöz megyek feleségül. Volt, aki kepesztett utánam. Vagy egy párizsi bankárhoz, aki színházat akart venni nekem. Tálcán kínálta az élet a nagy lehetőségeket, én mégis azt mondtam: maradok. Nem bántam meg. Jánosnak szüksége volt és továbbra is szüksége van rám. Szörnyű és csodás dolgokat éltünk meg együtt. Az első éveink tele voltak konfliktussal. Más oldalon álltam, mint ő, aki a hatalmat képviselte. Mást láttam, mint amit ő bentről látott. Én voltam a rossz, a gonosz, mert másokat védtem. Én jöttem alulról, ő meg fent volt, és jeleztem neki, amit ő a magasból nem vett észre. Rengeteget vitáztunk. Más dolog, hogy szeretett. Megkérdezte, milyen volt a beszéde. Megmondtam a hibákat. Nem azt hallotta tőlem, hogy szuper, és ő ehhez nem volt hozzászokva.

 

Hogyan jött el az a pillanat, amikor már mindketten tudták, hogy ez szerelem?

Ez nem így történt. Ludas Matyit játszottunk valahol vidéken, jöttünk haza éjszaka, előadás után, és megálltunk egy kollégám barátjánál. Politikáról beszélgettek, ami engem egyáltalán nem izgatott, de sok mindent láttam, hallottam, szívtam magamba. Szóba jött Berecz János. Én abban a pillanatban tudtam, hogy ő lesz a férjem.

 

Nem!

De!

 

Ezotéria?

Megérzés. Nálam minden így működik.

 

Mint egy boldog boszorkánynál.

Ki tudja! Az égiekkel mindenesetre jó kapcsolatban vagyok. Kérdezik, miért nem a pályámmal foglalkozom. Azért, mert arra nem kaptam felhatalmazást. Én az állatokkal, a növényekkel, a természettel, a mindenséggel vagyok elfoglalva. Karrier? Negyvenévesen sem hajtottam rá, akkor most kepesszek? Ami összejött, az megvan, utána más feladatot kaptam. Hogy Jánost életben tartsam. A nyolcvannyolcadik évében van, fantasztikus formában. Ha én nem vagyok, tuti, hogy már rég nem él. Gyógynövényekkel segítettem rajta. Engem sok minden érdekelt már kiskoromban is. A tánc, a színház, az operett. Verseket mondtam, énekeltem, a piacon az összes kofa tudta, hogy jön a kis művésznő.

 

Egy pesti lány életébe hol lépnek be a gyógynövények?

Mindkét nagymamám vidéken élt. Jártam a réteket, a legelőket, futkostunk a tarlón, kifestettem az üres disznóólat. Gombát szedtünk, gyógynövényeket szárítottunk. Könyvekből tanultam meg sok mindent. Hetvennyolcban, amikor már a MAFILM-társulat tagja voltam, akupresszúrával foglalkoztam. Azóta tudom, milyen pontokat kell megnyomkodni a testen, hogy a baj elmúljon.

 

Térjünk vissza ahhoz az éjszakához, amikor megérezte, hogy Berecz János lesz a férje. Nekem ez egyszerűen nem megy a fejembe.

Akkor Madaras Józseffel kell folytatnom, aki kollégám volt a filmgyárban, és együtt játszottunk Jancsó Miklósnál. Szerintem ő is kapcsolatban volt az univerzummal. Kifigyelt, mint később kiderült. Én már akkor elváltam a férjemtől, Viki, a lányom 1980-ban született. Csak zárójelben: Madridban volt gimnazista, megtanult spanyolul, elvégezte az egyetem idegenforgalmi szakát, és két kislánya van. Szóval nem volt senkim, amikor Madaras Józsi eldöntötte, jó leszek a Berecznek, akinek meghalt a felesége. De én soha nem beszéltem Józsinak a Bereczről, soha! És jött Józsi születésnapja. Ott volt Törőcsik Mari, Darvas Iván, Kállai Feri, egyszer csak megérkezett Berecz, kiszállt a fekete autóból. Madaras szomszédja volt ott, Budajenőn. Gyere, mondta, átmegyünk hozzá. Én is mezítláb, a lányom, a kert tele tövissel, mondtam, nem, nem, szúrja a talpamat. Erre felkapott engem is, Vikit is, és a karjaiban vitt át Berecz Jánoshoz. Ő meg, hogy ne fázzon a lábam, odaadta a felesége papucsát. Ennyi a történet.

 

Vagyis szerelem első látásra.

Ez még nem volt szerelem. Tapogatózás volt. Pár héttel később volt egy színházi találkozó a Vigadóban, ahol János felszólalt. Ott már úgy beszélgettünk, mint régi ismerősök. Megkérdezte, hazahozhat-e. Köszönöm, kocsival vagyok. Ennyi. Aztán jött november 7-e, Kecskeméten. Mivel Pesten lógtam a levegőben, elvállaltam a narrátor szerepét a Háború és békében. Vérvörös ruhában álltam a színpadon. A kollégáim közül sokan azzal dicsekedtek, hogy ők hívták meg Jánost az előadásra. Nem szóltam semmit. Nem árultam el nekik, hogy miattam jött. Még szebb, még szőkébb akartam lenni. Szar volt a hajfesték, piros lett a hajam. Piros ruha, piros haj. Jól nézhettem ki. Előadás után János feljött a színpadra, mindenkinek gratulált, nekem is. Később azt mondta: amikor megérintette a meztelen vállamat, mintha áramütés érte volna. Onnantól fogva semmire sem emlékezett. Aztán átvonultak a szomszédos művelődési házba, ahol nagy parti volt, de én nem mertem odamenni, annyira izgultam ettől a találkozástól. Egyszer csak hallom, hogy keresnek. „Berecz már tűvé tette érted a házat!” És ott állt az én Jánosom nagy sleppel, és azt kérdezte: „Hol volt? Magát várom!” És egy pohár vörösbort nyomott a kezembe. Én aztán el is húztam, nem éreztem jól magam.

 

Újabb fordulat?

Nyolcvanhét tele, méteres hó, vasárnap délután. Anyámnál voltam, ő vigyázott a kislányomra. Fekszünk az ágyban, megszólalt a telefon. Madaras Józsi hív: „Mindjárt megérkezik hozzátok a Berecz!” Hova? Ide? Te jó Isten! Meg voltam zavarodva. Tényleg jött. Anyuval beszélgetett a politikai bizottság titkára…! Aczél György után ő felelt a kulturális ügyekért. Tudtam, hogy nem marad a hatalomban, ha mi összejövünk. Úgy is lett.

 

Összejöttek.

Mindenki irigyelte, hogy mi ennyire szeretjük egymást. Az emberek irigylik mások boldogságát. Pedig csak tőled függ, boldog vagy-e. Embereken segítek, rókákat, varjakat, hollókat etetek. Nekem nem kell a National Geographicot néznem, a kertembe jönnek az állatok. Imádom nézni őket. Nem félnek tőlem. Ezek apró örömök. A nagyobbak: látom, hogy Jánost tisztelik, becsülik, mert megőrizte az emberségét, nyugodt lelkiismerettel élhet, nem lett kurva gazdag, mint sokan azok közül, akik vele együtt végeztek. Sokan keresik Nyugatról, Amerikából, kíváncsiak a véleményére. A rendszer ugyan megbukott, de én ott maradtam mellette.

 

Nagy rendezőkkel dolgozott. Szabó Istvánnal a Redl ezredesben, Jancsó Miklóssal a Magánbűnök, közerkölcsökben, Fábri Zoltánnal a Befejezetlen mondatban.

Szabó Istvánnál a Mephistóban is lehettem volna, csak terhes voltam. Oscar-díjas film helyett lett a lányom. Nem panaszkodom. Élek. Jól vagyok. Három óra alatt képes vagyok megtanulni hatvan oldal szöveget. A színpadi jelmezeimet is én varrom.

 

A régiekkel sem lehet gondja, hiszen most is remek formában van.

Pedig mennyi kacsazsíros kenyeret ettem az elmúlt egy-két hónapban! Kértem is már a Papát, hogy ne engedjen egy nap hatot enni.

 

A korával hogy áll?

Hetven felé tartok. Ajándék, amit megéltem. Nem fáj semmi. Nem lett belőlem megkeseredett színésznő, és dinka sem vagyok. Nincs egy perc, amikor unatkoznék. Mindig találok munkát magamnak. Tíz emberre való energiád van – mondták fiatalkoromban. És még mindig! Kerítést építek, csapot szerelek, a vízvezeték sem fog ki rajtam, megbütykölöm a bútorokat, ezek nem nagy kunsztok. Elültettem egy csomó fenyőt a kertben, kerekes kapával dolgoztam köztük. Amikor az egyiknek letört az ága, úgy megsajnáltam, hogy megnyálaztam, visszaillesztettem, szigetelőszalaggal áttekertem, és pár nap alatt összenőtt. Ilyen örömeim is vannak. Csak még élhessek legalább hetven évet!

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?