Az Európai Bizottság döntött, elszámolható költség lesz az önkormányzatok áfája

 Európai Bizottság: több vállalkozó kell

Elszámolható költségként lesz számon tartva az infrastruktúrával kapcsolatos projektek áfája. Kassa városának így nem kell a saját költségvetéséből pótolnia a 15,6 millió euró nagyságú áfát. Ugyanez vonatkozik Pozsonyra is, ahol ez az összeg 25 millió euró nagyságú. Az Európai Bizottság döntéséről Richard Raši (Smer-SD) beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes beszélt a pénteki rendhagyó ülésén.

 

Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti időszakra szóló döntését Raši nagy örömmel fogadta, mert ebben az időszakban több projektet is érinteni fog. A döntés megoldotta a problémát, amely 2016-ban, a kassai villamos vonalak modernizációja során lépett fel. Az Európai Bizottság akkor egy levelet küldött a Közlekedésügyi Minisztériumnak, hogy mint az Integrált Infrastruktúra Operatív Program irányító szerve ne térítse vissza a tömegközlekedéssel kapcsolatos befektetések áfáját. Akkor a tárgyalások néhány hónapig tartottak. „A tárgyalásoknak az lett az eredménye, hogy mostantól az infrastruktúra fejlesztésére irányuló projektek áfája elszámolható költségként lesz jegyezve. Kassa számára ez 15,6 millió eurót jelent, Pozsony számára pedig 25 millió eurót, a későbbi projektekért pedig további több tízmilliós összeget“ – magyarázta.

 

Raši elmondta, hogy azért született ilyen döntés, mert a vissza nem térítendő pénzügyi eszközöket nem a Kassai Közlekedési Vállalat, hanem Kassa városa kapta, amely nem fizet áfát. „Kassa és Pozsony városa tehát nem igényel adó-visszatérítést, így nem válik kétszeresen kedvezményezetté sem – sem az államtól, sem az Európai Bizottságtól nem kapja vissza az áfa összegét“ – tette hozzá.

Raši feltételezése szerint Kassa még az év végéig megkaphatja az összeget. A kassai városi önkormányzat még februárban elfogadta a 14,5 millió euró nagyságú visszatérítendő kamatmentes pénzügyi támogatást a pénzügyminisztériumtól, arra az esetre, ha nem kapnának áfa-visszatérítést. A város – akinek élén akkor még Raši állt – azzal magyarázta a támogatás kérvényezését, hogy a projekt megvalósítása közben 'megváltoztak a játékszabályok'.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?