Gál Gábor aláírta a terrorizmussal gyanúsított ukrán férfi kiadatását

Gál Gábor
Pozsony |

Gál Gábor (Híd) igazságügy-miniszter kedden (11. 6.) aláírta az Ukrajnában terrorizmussal és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsított Vladimir G. kiadatásának engedélyezéséről szóló határozati javaslatot.

 

„Mivel az állampolgár Ukrajnába való kiadatásának minden törvényes feltétele teljesült, és maga az államolgár is egyetértett ezzel a kiadatással, a miniszter feladata ebben az esetben nagyon egyszerű volt. Aláírtam a kiadatást” – közölte szerdán a TASR hírügynökséggel Gál.  

A férfit, akinek Kassán van az állandó lakhelye, a szlovák rendőrség vette őrizetbe az Interpol Kijev kérése alapján. Vladimir G. június 18. óta van előzetes letartóztatásban, kiadatását Ukrajna július 20-án kérvényezte.

 

Az elfogatóparancsot egy ukrán bíróság adta ki Vladimir (Volodymyr) G. ellen. A férfit szándékos testi sértés, halálos fenyegetés, illegális fogva tartás, túszejtés, gengszeterizmus, terrorizmus, hivatalos személy elleni támadás és más bűncselekmények gyanúja miatt körözik.

Az eddig feltárt információk szerint Vladimir G. 2014-ben és 2015-ben több társával együtt működtetett egy bűnbandát, amely különösen súlyos bűncselekmények sorozatát követte el Ukrajna területén. Erről Milan Filičko, a Kassai Kerületi Ügyészség szóvivője tájékoztatott júniusban. A férfit legfeljebb 15 évre ítélhetik.

Vladimir G. letartóztatása után tagadta a vádakat, és azt állította magáról, hogy újságíró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?