Nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból

Orbán Viktor

Nincs napirenden a Fidesz kizárása az Európai Néppártból (EPP) - jelentette ki Manfred Weber, az EPP európai parlamenti frakcióvezetője és az EPP európai parlamenti választási csúcsjelöltségére pályázó politikusa egy keddi prágai rádiónyilatkozatban.

"A Fidesz kizárását az EPP-ből egyetlen tagpárt sem követeli. Ez a kérdés nem időszerű" - jelentette ki Weber abban az interjúban, amelyet kedden sugárzott a közszolgálati Cseh Rádió (CRo).

A német politikus ugyanakkor kifejtette: az EPP-ben nincs tere az alapjogok megkérdőjelezésének, ezért támogatta az Európai Parlament javaslatát a jogállamisági eljárás megindítására Magyarország ellen.

"Ugyanakkor világos, hogy Orbán Viktornak mint a pártcsalád tagjának tiszteletben kell tartania az alapjogokat és az alapelveket. Ebben nyomást fogunk gyakorolni rá" - tette hozzá a bajor EP-képviselő.

Manfred Weber szerint az Európai Unió problémáit és az EU-n belüli nézetkülönbségeket párbeszéddel kellene megoldani. 

"Meggyőződésem, hogy ilyen párbeszédet az Európai Néppártban is le tudunk folytatni. Nem panaszkodnunk kellene egymásra, hanem közösen leülni egy asztalhoz és beszélgetni. Ezeket a problémákat csak így oldhatjuk meg" - vélekedett Weber, elutasítva Európa megosztását és a kétsebességű EU gondolatát. Szerinte az EU-nak jobban oda kellene figyelnie Közép-Európára is. "Meghallgatni és megérteni egymást, ez az egyetlen út, amelyen Európában mehetünk" - hangsúlyozta. 

A migrációval kapcsolatban Weber úgy vélte, hogy sürgős döntésre van szükség. "Amennyiben a menekültek problémáját nem oldjuk meg, amennyiben Andrej Babis, Angela Merkel és Orbán Viktor kormányfők nem egyeznek meg azon témák legalább 80 százalékában, amelyek az asztalon hevernek, az a kontinensünk szélsőségeseit erősíti meg" - hangzott el az interjúban. A frakcióvezető bízik abban, hogy a megoldást a jelenlegi osztrák EU-elnökség befejezéséig sikerülhet megtalálni.

Manfred Weber szerint a jövő évi EP-választások jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy újra megvitassák Európa működésének alapelveit, szerinte párbeszédre és kompromisszumokra van szükség.

"A kulcskérdés: készen állunk-e a partnerségre, a párbeszédre és a kompromisszumok megkötésére. Aki azt mondja, kész ebben részt venni, azt üdvözöljük. Aki azonban csak azt mondogatja, hogy Olaszország elsősorban, Franciaország vagy Ausztria elsősorban, s ha csak az egoizmust fogja erőltetni, az az Európai Unióban nem fogadható el" - vélekedett a német EP-képviselő.

Az EPP-ben ketten pályáznak a csúcsjelölti pozícióra, Alexander Stubb és Manfred Weber, és miután jelenleg ez a pártcsalád a legnagyobb az Európai Parlamentben, nekik van esélyük arra, hogy a választások után valamelyikük az Európai Bizottság elnöke legyen. Az EPP végső csúcsjelöltjének személyéről a pártcsalád kongresszusán, csütörtökön Helsinkiben döntenek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?