Vámpír régiók

Közkeletű elképzelés, hogy egy nagyvárosnak fejlesztési hatása van a környezetére: ez a pozitív hatás megnyilvánulhat a jómódú középosztály kiköltözésében, beszállítói háttérkapacitások fejlődésében, egyes szakmák kitelepülésében a peremterületekre vagy a városi középosztály igényeihez és pénztárcájához szabott kertkultúra kialakulásában.

A Csallóköz nyugati felének átalakuló településképei a bizonyítékai annak, hogy ezek a hatások valóban léteznek. Kevesebb figyelem vetül azonban arra, hogy a nagyvárosi gócpont milyen elszívó, elszegényítő hatást tud kifejteni tágabb környezetére. Pedig a lehetséges elszegényítő hatások nem sokban különböznek attól, ahogy egy gazdag és fejlett ország elszívhatja a tőkét és a munkaerőt a szegényebb szomszédoktól. Nem véletlen, hogy a települések közötti egyenlőtlenségek szakirodalma sok tekintetben hasonló eszköztárból dolgozik, mint a politikai gazdaságtan azon iskolái, amelyek a fejlett központi országok perifériákra mért negatív hatásait vizsgálják.

Látva, hogy Szlovákiában és Magyarországon is hogyan élesednek a (fő)város–vidék különbségek, érdemes körbejárni, hogy vannak-e olyan tényezők, amelyek az ilyen elszegényítő hatások felerősödéséért lehetnek felelősek Kelet-Közép-Európában.

Ilyen tényező lehet, hogy a rendszerváltás után a szocializmus mesterséges kiegyenlítő hatása megszűnt, a központi (fővárosi) régiókat ekkortól látványosan összezuhanó térségek vették körül. Miközben az ország nagy területein a tömegtermelés válságba került, a nagyvárosok könnyedén továbbléptek és betagozódtak a világvárosok hálózatába, a multik központjaivá váltak. Túl nagy lett a távolság e két világ között ahhoz, hogy utóbbi fejlesztési hatásai messzebb is érvényesüljenek. Az elszívó hatások viszont érvényesülnek: a fővárosok olyan vállalkozói környezetet (képzett munkaerőt, széles beszállítói kört, piacot, jó infrastruktúrát, jó életkörülményeket) biztosítanak, ami vonzza az induló vállalkozásokat.

A történelmi fejlődésnek köszönhető az is, hogy Közép-Európában nem alakultak ki azok a városi feszültségek, amelyek Nyugat-Európában, ahol a nagyvárosok által kínált magasabb jólétért cserébe el kell viselni a hiperglobalizáció összes hátrányát: stresszes életmód, túlzsúfoltság, társadalmi feszültségek, gettók. Úgy is mondhatnánk, nyugaton a nagyváros jólétet, a vidék jóllétet kínál. Közép-Kelet-Európában ez a kettősség nem alakult ki: mind a szegénység, mind a társadalmi feszültségek, még a gettósodás is a vidékre jellemző.

Az EU-n belül a közép-európai régió produkálja a legnagyobb különbségeket a fővárosok és a vidék között. Erre a közkeletű, megnyugtatónak szánt válasz az, hogy a felzárkózási pályán lévő országokban időlegesen megnőnek a területi különbségek, melyek majd később újra kiegyenlítődnek. Ha viszont a nagy különbségek mögött a fenti elszegényítő hatások állnak, akkor mégsem ideiglenes jelenségekről van szó, hanem ennek ellenkezőjéről: tartós tendenciáról, sőt öngerjesztő folyamatról, melyet kifejezetten nehéz lesz megállítani.